Az általa vezetett Guided By Voices a 2012-es újjáalakulása óta a 21. stúdiólemezét adja ki, ami még a legendásan termékeny dalszerző esetében is egészen feszes munkatempónak számít. A GBV csúcslemezei a 90-es évek közepén jelentek meg (Alien Lanes; Bee Thousand), és kicsit olyanok, mintha hanyagul összeállított válogatáskazetták lennének: a bombasztikus indie-slágerek között diktafonnal felvett zajok, töredékben maradt próbatermi csörömpölések is megférnek. A lo-fi megszólalást részben maga mögött hagyta azóta a zenekar, de a sokszínűség továbbra is jellemző rájuk.
Az nem állítható, hogy Pollard esetében soha nem megy a mennyiség a minőség rovására, de kevés olyan hatvanas éveiben járó rockzenész van, aki ennyi idő után sem nosztalgiázik, hanem folyamatosan építgeti be aktuális kattanásait a zenekarának világába. A most megjelent La La Land sem szakad el radikálisan a GBV legutóbbi lemezeinek hangulatától: ismét vannak kikacsintások a klasszikus progresszív rock felé, kifejezetten melankolikus pillanatok, és hagyományosabb GBV-dalok is, és ezúttal is az utóbbiak sikerültek a legemlékezetesebbre (Ballroom Etiquette; Cousin Jackie).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
