Nagy Viktória Éva színpadi átiratának tétje ugyanakkor nem ennek a bizonygatása. A mű az anya és a fiú viszonyára, illetve a szegénységnek, mint a gyermek számára magától értetődő, természetes közegnek a bemutatására fókuszál.
A 10 éven felülieknek ajánlott előadás a társulat decemberben megnyitott bázisán, a FüSziben látható, és minden minimalizmusával együtt is legalább annyira játékos, mint a novellabeli anya, aki szó szerint a semmiből teremt világokat. A két színész, Nagy Henrik (ő a darab rendezője is) és Balogh Orsolya egyebek mellett egy textildarabot használ rendkívül változatosan: ez szolgál árnyjátékként, lövészárokként (a kisfiú apját besorozták, így a gyerek főleg katonásdit játszik) és szép ruhaként, amelyet az anya varr nyomorúságos alamizsnáért.
Balogh Orsolya játéka megrendítő: nem szuperhős, nem anyaszobor, hanem hús-vér alak, akinek a homlokát a törődöttség redőzi. Amikor belemegy a játékba, még fáradt és gondterhelt, lassan enged fel, lassan fordul át az önfeledtségbe, de a színésznőnek elhisszük, hogy a kisfia mindent elhisz neki. Nagy Henrik jól megkülönböztethetően játssza a gyereket és a visszaemlékező, összegző felnőttet, egy-egy kiszólása, félmondata bőven ad gondolkodni valót, szempontokat a feldolgozáshoz.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
