Visszhang: lemez

Johann Sebastian Bach: Arias for Alto / Zoltan Daragó, Les Talens Lyriques

Visszhang

A 31 éves kontratenor nevét és hangját is hallhattuk már, amikor nyolc évvel ezelőtt Orfeuszt énekelt Gluck operájában az Operaház színpadán.

A Zeneakadémia különleges tehetségeinek osztálya után a Hágai Királyi Konzervatóriumban, majd a helsinki Sibelius Akadémián tanult, hogy aztán egy elsőrangú régizenei együttessel készítsen bemutatkozó lemezt.

Daragó Zoltán nem is akármilyen zenei anyaghoz nyúlt a párizsi székhelyű Les Talens Lyriques zenekarral: Bach alt hangra írta legszebb áriáinak javát. Ma már kevésbé tartjuk számon, de ez a hangfaj – noha nem mindig világos, hogy falzett vagy tehetséges fiú énekes előadásában – egykor a szentlélek szimbóluma volt a német egyházi zenében. Ez az album elsősorban Bach lipcsei munkálkodásának első éveit foglalja össze, amikor gyakran csak régebbi művei „újrahasznosításával” tudta kielégíteni a Tamás-templom kántorságával járó igényeket. Jobbára kevésbé ismert áriák hangzanak el (a viszonylag gyakran hallható Vergnügte Ruh... kivételével), amelyeket a halálvágy, a bűntudat, a megszabadulás, az öröm és a csodálkozás érzése hat át. Miközben az együttes Christophe Rousset vezetésével otthonos és bársonyos színekkel festi meg Bach zenéjét, a magyar énekes bravúros technikát és simogató hangszínt mutat. Képes felkavarni és megnyugtatni – ez egy olyan lemez, amelyre bátran rábízhatja magát a hallgató.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.