Visszhang: film

Kate

  • - kg -
  • 2021. szeptember 29.

Visszhang

„Egy gyilkosságot akarok bejelenteni.” „Kit gyilkoltak meg?” „Engem.”

Hát, igen, így kell film noirt kezdeni: a Holtan érkezett (D.O.A.) kései nevezés volt, a futottak még kategóriából, egy öltönyös alak fut benne sokat, mert megmérgezték, s egy napja volt, hogy rájöjjön, ki tette. Ellenszer nincs, a film egyik utolsó mondata: „Hívják a hullaházat!” Fun fact: mindez 1950-ben történt erős magyar segédlettel (rendező: Rudolph Maté, operatőr: Ernest Laszlo). Azóta sokszor feltalálták a mérgezett hős túlmozgásos alakját, a holtan érkező Edmond O’Briantől Jason Stathamen át vezet az utunk Japánba, ahol Mary Elizabeth Winsteadre vár az a hálás-hálátlan szerep, hogy mérgezett bérgyilkosként leszámoljon az útját keresztező jakuzákkal. Ó, azok a neonfényben úszó japán éjszakák, konyhakéssel kéjesen átszúrt jakuzanyakak! 2021-ben azon lamentálni, hogy mi végre e sok csonkolt testrész, kábé olyan, mint azon vitatkozni, hogy felnőtt műfaj-e a képregény, a Kate amúgy sem a nagy kérdésfelvetések filmje: menetel a tehetséges Winstead a japán éjszakán át, pólója véres, szeme vér­eres, összes kezében pisztoly – az A listás akcióhősnők olcsóbb ki­adása. Bizonyos megvilágításban tiszta Sigourney, más fénytörésben inkább Charlize. Az alkotók mértékletességét dicséri, hogy a gyilkos konyhai eszközök sztárjáról, a dugóhúzóról le tudtak mondani, de arra ráéreztek, hogy mi lehet a film legfőbb erőssége: a kisbolt. Egy bérből-fizetésből élő előfizetőnek Japán bármely kisközértje egzotikus helyszín, ez és a neon pedig már elmegy stílusnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.