Férjeik afganisztáni bevetése idején laktanyában magukra (illetve többnyire kiskorú gyerekeikkel) maradt feleségek részben unalmas, részben aggodalommal teli napjaikat morzsolgatván, kórust alakítanak, amely a több mint amatőr kezdetek után a Royal Albert Hallban énekelheti ki magából, napjaink minden (brit) katonai hozzátartozójának szeretetét, szorongását, félelmét, gyászát.
Ebben a filmben minden aggályosan ki is van dekázva, a karakterektől (nyomulós és szégyenlős, botfülű és csalogány, őzike és sárkány, fekete és meleg, sőt még walesi is) a fordulatokon át (kétely, összecsiszolódás, elbizonytalanodás, összeveszés, kibontakozás követi egymást katonás, na ja!, sorrendben) – a drámai csúcspontokig (aranymetszésnél koporsó érkezik, temetés hozza össze megint a széthullóban lévő dalárdát).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
