Visszhang

A hatásra törekvő film­készítőknek manapság már nem muszáj kopóként kajtatni a vászonra vihető sztorikat.

„Oroszország olyan, mint a befagyasztott / telefonbeszélgetések kontinense, / ahol könnyen el lehet csípni / egy szilveszteri telefonhívást 1974-ből”

Saját bevallása szerint mindössze 20 dollárt kapott azért a rövid prelűdért, amely furcsa módon világhírt hozott számára, s egy darabig „cisz-moll úrnak” nevezték a háta mögött.

Ahogy egy koncerten elüvölti magát az énekes, hogy „Hello, Kazincbarcika!” és a közönség teljesen megőrül a megszólítottság sosem látott magaslataitól, úgy fogadja a néző A rezsimet hirtelen.

A magától értetődőség iróniája sugárzik az Uberjam óta felülmúlhatatlan John Scofield attitűdjéből.

A lengyel Kurc család története olyan hihetetlen, hogy szinte fikciónak hat.

A dél-afrikai futballcsapatról elnevezett Kaiser Chiefs karrierjének zenitje a Ruby című dal volt, amellyel hatalmasat robbantottak 2007-ben.

A költő születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent válogatás méltó tisztelgés az elsősorban inkább gyermekverseiről és meséiről ismert szerző lírája előtt.

A kosárlabdás és a fejlődés- (vagy épp felnövés) történetek úgy járnak kéz a kézben, mint Jordan és a híres cipői.

Még Szoboszlai Dominik góljáról is lemaradtam annak érdekében, hogy láthassam a Memento Mori című lemezhez kapcsolt turné keretében másodszor is Budapestre látogató Depeche Mode-ot, és talán az mond el a legtöbbet erről az egészről, hogy még így is megérte.

Végre nem egy, a roma kisebbség helyzetére érzékeny „többségi” társadalomtudós értekezését, hanem a roma értelmiség köreiből kikerülő fiatal szakemberek önreflektív véleményét olvashatjuk.

A filmben pontosan az van, amit a címe mond.

Viszonylag hosszú, öt és fél évi szünet után jelentkezett újabb szólóanyaggal Julia Holter, akiről ismét elmondható, hogy hallgatóját képes egy szemvillanás alatt a zenéjébe szippantani.

Remake-et általában két okból szokás csinálni.