A West End Girls, bár az még az eredeti, Bobby O által gondozott verzió volt, és nem a végső változat, amely másfél évvel később sztárokat faragott Neil Tennant és Chris Lowe kettőséből. A duó a jubileumot visszatekintés helyett új albummal ünnepli, ez immár a tizenötödik a sorban. A producer ezúttal James Ford lett, aki azért kapta meg a munkát, mert nagyon jól ért a vonós hangszerelésekhez (közben neki is van egy elektronikus tánczenei duója, a Simian Mobile Disco). Háromlemeznyi kihagyás után a Nonetheless ismét nagy kiadónál jelent meg, és ugyan nem remekmű, de kiválóan illeszkedik a gazdag életműbe. Ford remek munkát végzett, a vonósok valóban hangsúlyosak a New Bohemiában és a kicsit sanzonos, filmzenés The Secret of Happinessben. A táncos Bullet for Narcissusban és az elektromos, The Schlager Hit Parade-ben akusztikus gitár is szól, de összességében az analóg szintetizátorok dominálnak. A Loneliness és főleg a Why Am I Dancing túlságosan is Pet Shop Boys-os lett, viszont ezeket remekül ellenpontozza a Feel és a Rudolf Nurejev emlékét ápoló Dancing Star, bár az utóbbi dal megjelent már Domino Dancing címmel. A központi darab vitathatatlanul a New London Boy: arról szól, amikor a tinédzser Tennant a hetvenes évek elején a fővárosba költözött. Bowie-t és a Roxy Musicot is megemlítő szöveg a frontember szerint olyan, mintha a hiányzó rész lenne a Being Boring második és harmadik versszaka között, és ennél tényleg nem is kell több.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
