Hogy van Katia?

Egy egye­dül­álló anya élete hitelfelvételére készül, mégis boldog, mert tudja, hogy kislánya végre saját szobát kaphat az új lakásban, az ő öröme megszépíti a törlesztőrészleteket is.

Ám egy hirtelen baleset során megtörténik a legrosszabb, a kislányt elüti egy autó és az intenzív osztályra kerül, kezelésének finanszírozása meghaladja az anya kapacitásait. A vétkes autóvezető azonban befolyásos ember lánya, akinek a családja busás összeget ajánl, hogy eltussolhassák az esetet. Megteheti-e az anya, hogy elfogadja a pénzt, megteheti-e, hogy nem? A „balkáni Sophie választása” szívszaggató alapötlettel áll elő, amelyet váratlan fordulatokkal még tovább fokoz.

A társadalmi dráma minden pontján nagyot akar mondani (az anya mentős, a vétkes egy politikus rokona stb.), amitől az egész kissé egy – fájdalmasan hiteles színészi játékkal előadott – gimnáziumi vizsgaelőadásnak tűnik, ahol az alkotók azt már remekül tudják, hogy hogyan kell realitásba ágyazni a látványt, ám az ambíció naiv mögötte. Így a Hogy van Katia? a maga újhullámos valósághűsége ellenére is elidegenítő. Annyira igyekszik bizonyítani az igazát, hogy közben hátrahagyja a nézőt is. Mindezzel nem lenne gond, hiszen a cél bőven megér annyit, hogy lépést tartsunk az eszközzel, csakhogy abban a kérdésben, amelyben ennyire igazolni akarja az álláspontját, nincs vita. Nem csak tudja, de egyet is ért vele kábé mindenki (akit a film feltehetően célközönségnek tűz ki), hogy a rendszer erkölcstelen, korrupt, és a saját fejétől bűzlik.