2017-ben Ava egyedülálló anyaként, fiával együtt anyósához költözik, hogy gondozza az idős asszonyt. A rabszolgatartó földbirtokosok demenciával küszködő leszármazottja azonban egyre kevésbé tud uralkodni visszatérő reflexein, így Ava saját bőrén kezdi újraélni ősei faji előítéleteit. 1924-ben Josephine, családja legidősebb nőtagjaként büszkén vezeti ültetvényét. Fia házasságára, újabb unokája születésére készül, mikor a szomszédjába beköltözik egy furcsa fehér pár. A fiatal feleség és Josephine között érdekes kapcsolat alakul ki, ám ez nem jelenti azt, hogy távol lehet tartani a beidegződött gyűlöletet. 1855-ben egy kislány, akinek rabszolgaságban tartott családja épp megszökni készül a helyi ültetvényről, egy titokzatos vallási csoportról, az újraálmodókról mesél. Mi köti össze őket? A történetek álomszerűen futnak egymásba, a figurák közti dinamika mindig újat mond el anyák és lányaik, nagyanyanyák és unokáik közötti viszonyokról. És megtaláljuk a kapcsokat, amelyek átnyúlnak az időn és a különbözőségeken, amelyek talán a sorsban, az emlékekben, a megszabadulásban rejlenek. A könyv finoman, de mély nyomokat hagyva mutatja be a faji előítéletek skáláját. Nemcsak a fekete nők sorsáról mesél, hanem általában véve nőiségről, generációk emlékezetének örökségéről, és arról, hogy legyen bármennyire jó vagy rossz, amit magunkkal cipelünk, haladunk előre.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
