Visszhang: lemez

Martha Argerich: Chopin: The Legendary 1965 Recording

  • - csk -
  • 2021. július 21.

Visszhang

Az a fajta csalódás, amely egy-egy régi, meghatározó művészeti élményünkkel hosszú évek után újra találkozva érhet, mindannyiunk visszatérő élménye. Nem is olyan jó, tévedtünk, csak az idő nagyította fel a hatást.

Szomorú veszteség az ilyen kijózanodás. Ezért érezhetjük annál értékesebbnek azt, ami kiállja az újbóli találkozás próbáját. Az argentin zongoraművésznő, Martha Argerich nemrég töltötte be a 80. életévét, ebből az alkalomból jelent meg újra az 1965-ben készült Chopin-lemeze. Egyszerre megnyugtató és lelkesítő újra meghallgatni. Persze Argerich évtizedek óta „velünk van”, sokszor meggyőződhettünk arról, hogy a legnagyobb muzsikusok egyike, de ez még nem lenne garancia arra, hogy a hajdani felvétel ma éppoly izgalmas, mint anno.

1965-ben Argerich 24 éves volt. Csak Chopint játszott, ez volt akkoriban „mestersége címere”, ’65-ben meg is nyerte a varsói Nemzetközi Chopin Versenyt. Megszólal a h-moll szonáta (op. 58), az op. 59-es Három mazurka, az F-dúr noktürn (op. 15/1), a cisz-moll scherzo (op. 39) és fergeteges finálé gyanánt az Asz-dúr polonéz (op. 53). Nem a hangszeres tökéletesség a jelenség kulcsa, nem a lélegzet­el­állító virtuozitás, hanem az, ahogyan az ellentétek feszültségteli erőteret alkotnak. Tigris-temperamentum és fegyelem, acélos tartás és lágyság, szimfonikus akkordok és karcsú-áttetsző dallamjáték, kitárulkozás és szemérem. Argerich az ellentmondások művésze volt egész pályafutása során, a jelek szerint már 24 évesen is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.