A kanadai trió 2012-ben adta ki első albumát, és a kifejezetten erősre sikerült anyag alapján egyértelmű volt, hogy nem csak a gitárgerjesztés fortélyait sikerült ellesniük a Sonic Youthtól és a Big Blacktől, de képesek karakteres, sajátos hangzású dalokat írni. A kaotikus, szélvészszerű albumokat író METZ nagyjából ezen a csapásvonalon maradt mostanáig, új lemezükön viszont csavartak egy kicsit a korábbi recepten.
Az Up on Gravity Hill az együttes eddigi legbefogadhatóbb anyaga, ami annak is köszönhető, hogy míg az énekes-gitáros Alex Edkins korábban többnyire a Jesus Lizard-os David Yow modorában kiabált, újabban elkezdett megbarátkozni a saját énekhangjával. A dallamosabb énektémák mellett még vonósok is felcsendülnek a háttérben Owen Pallett hangszerelésében, mindezek ellenére a zenekar nem fordult ki önmagából: a két részre osztott nyitódal, a No Reservation/Love Comes Crashing ugyanúgy úthenger módjára megy előre, mint a korai számok. Jól működnek a konvencionálisabb dalszerkezetek (Entwined, 99), és a nagy ívű, kissé shoegaze-es hangulatú záródal (Light Your Way Home) is betölti a funkcióját. Érdemes megemlíteni a Lingua Ignota- és Battles-lemezeken is dolgozó hangmérnököt, Seth Manchestert is, aki a zajtengerből is jól érthető, erőteljes hangképet tudott alkotni. Novemberben pedig végre Budapesten is meghallgathatjuk, hogyan szólal meg a METZ élőben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
