A Mind idegenek vagyunkban mindkét helyszín megjelenik: főhőse, a forgatókönyvíró Adam egy elhagyatottnak tűnő londoni lakótömb talán egyetlen lakója, akit még mindig vidéki gyerekkorának emléke gyötör. Mindössze 12 éves volt, amikor a szülei autóbalesetben meghaltak. Egy este azonban egy másik ablakban is fényt lát, majd rövidesen megismerkedik a kapatos Harryvel, akivel románcba bonyolódik. Adam meglátogatja a házat, ahol egykor felnőtt, és meglepetésére ott találja szüleit, akik pont olyan idősek és épp úgy néznek ki, ahogy gyerekként emlékezett rájuk. Nemcsak a Harryhez fűződő meseszerű viszonya, de a családjával folytatott mágikus beszélgetései is folytatódnak – egész addig, amíg szembe nem néz a valósággal.
Andrew Haigh filmje egy visszafogott dráma, amelyben látszólag semmi nem történik, valójában azonban a feje tetejére áll a főszereplő világa. Valószínűleg a néző is hasonló élményen megy majd keresztül. Van, akit a tapogatózó romantika, míg mást a tragikus múlt máig érezhető hatása érinthet meg, hiszen mind voltunk szerelmesek, vagy vesztettünk el valakit, aki soha nem lehetett tanúja annak, hogy milyen emberré váltunk. Haigh minderre az érzelmileg túlfűtött helyzet meleg figuráival további rétegeket pakol, fő- (Andrew Scott, Paul Mescal) és mellékszereplői (Jamie Bell, Claire Foy) pedig hibátlan alakítást nyújtanak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
