Visszhang: film

Minden rendben ment

  • 2022. március 30.

Visszhang

Eredetileg a francia film egyik legprovokatívabb rendezője, Alain Cavalier filmesítette volna meg.

Alain Cavalier barátjának, az íróként és (főleg) forgatókönyvíróként elismert Emmanuèle Bernheimnek apja eutanáziájáról írott könyvét, ráadásul magával a gyászos procedúrát a valóságban is megszervező és átélő szerzővel a főszerepben. Ám közbeszólt a betegség, így a közös (immár dokumentum)film nem az apa, hanem az apa nyomasztó emlékét rákká növesztő lány haldoklását követte – a regény pedig a provokációt a fogyaszthatósággal jól összeházasítani képes François Ozon kezébe került. Aki, tán a szintén közeli kapcsolat okán (jobb filmjeit Bernheim írta), csak érintőlegesen tárgyalja a homoszexuális író ambivalens (vélhetőleg általános nőgyűlölettel magyarázható) viszonyát lányaival, és a sztrók következtében nemcsak fizikai képességeinek jelentős részét, de életkedvét is elvesztő, s ezért a méltó távozáshoz a lenézett lány segítségét kérő apa méregpohárig vezető útját. Az erre szakosodott svájci intézetben megy „minden rendben”. Szervezés kérdése az egész: a financiális és jogi következmények számbavétele, a hatóságok kicselezése (Franciaországban az ilyesmi gyilkosságban való közreműködésként büntetendő), logisztika és célszerűség. Az érzelemnyilvánítás a gyengeség jele.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.