Alain Cavalier barátjának, az íróként és (főleg) forgatókönyvíróként elismert Emmanuèle Bernheimnek apja eutanáziájáról írott könyvét, ráadásul magával a gyászos procedúrát a valóságban is megszervező és átélő szerzővel a főszerepben. Ám közbeszólt a betegség, így a közös (immár dokumentum)film nem az apa, hanem az apa nyomasztó emlékét rákká növesztő lány haldoklását követte – a regény pedig a provokációt a fogyaszthatósággal jól összeházasítani képes François Ozon kezébe került. Aki, tán a szintén közeli kapcsolat okán (jobb filmjeit Bernheim írta), csak érintőlegesen tárgyalja a homoszexuális író ambivalens (vélhetőleg általános nőgyűlölettel magyarázható) viszonyát lányaival, és a sztrók következtében nemcsak fizikai képességeinek jelentős részét, de életkedvét is elvesztő, s ezért a méltó távozáshoz a lenézett lány segítségét kérő apa méregpohárig vezető útját. Az erre szakosodott svájci intézetben megy „minden rendben”. Szervezés kérdése az egész: a financiális és jogi következmények számbavétele, a hatóságok kicselezése (Franciaországban az ilyesmi gyilkosságban való közreműködésként büntetendő), logisztika és célszerűség. Az érzelemnyilvánítás a gyengeség jele.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
