Mit tesz hát a (késő) negyvenes éveiben járó angol háztartási alkalmazott a múlt század (késő) ötvenes éveiben, amikor nagyobb összeghez jut (a totónyereménynek örülni kell, a háborúban eltűnt férje után kifizetett évtizednyi özvegyi járulék miatt szomorkodni)? Párizsba utazik, egyenesen a legelitebb szalonba, hogy pompás estélyi ruhával lepje meg magát, amelyet majd felvehet a kisvárosi kultúrház báljában. Az öntudatos Hamupipőke természetes jósága jutalmaként (és furfanggal megkerülve a proli betolakodót tűrni nem akaró igazgatónőt) be is jut előbb a Dior cég zártkörű divatbemutatójára. Ott elkészítik neki a legexkluzívabb ruhát, meghódít egy mindig virágcsokorral közlekedő márkit, valamint a legszebb modell pótanyukája lesz. De nem ez a tündérmese. Hanem az, hogy az elitizmusa miatt tönkremenni készülő neves cég elbocsátott varrónőinek élén sztrájkot kezdeményez, és ő, a takarítónő ad üzleti tanácsot magának möszjő Diornak. Franciáknak magyarázni, hogy mi a sztrájk, kábé olyan formabontás, mint amikor egy hetvenes évekbeli román kalandfilmben a Vadnyugatra keveredett oltyán atyafiak egylövetű felhúzós mordálya lenyomta a Coltot, és a puliszka élvezetére tanították a sztékhez szokott banditákat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
