Például a Nem versz át is akkora siker, mintha csigaszemünk nem szokott volna a Gyanú, az Átutazó vagy az Utolsó szavai című sorozatok birizgálásához, nem is beszélve Harlan Coben ezt megelőző, képernyőre született műveiről. A netflixes házi író csak úgy ontja magából az adaptálnivalót (Örökre eltűnt, Az erdő, Maradj mellettem, Az idegen) az akut, de veszélytelen izgalmak kedvelőinek.
Maya, a leszerelt katona, élete legnehezebb időszakát éli. Néhány hónapja nővérét veszítette el, most pedig szerető férjét. A temetés után azonban meglátja őt egy bébicsősz kamerafelvételén.
A gyásszal furcsán jól bíró nő napjait ráadásul nehezíti, hogy a két gyilkosság között összefüggés látszik húzódni, ami nem csak őt, de a munkájának élő nyomozót is ébren tartja.
Ha a szerkezet ennyire előformázott, akkor biztosan a tartalom lesz egyedi és jól kidolgozott, gondolhatnánk. A Nem versz át viszont, angol sorozat volta ellenére sem különösebb humorral, sem a hétköznapi emberek árnyalásával nem nyűgöz le (ez alól kivétel a basset hound-képű detektív, aki olykor kárpótol a többi figura tompaságáért). A produkció minden kapacitását a fordulatokra és a kiszámíthatatlanságra fordítja, rejtélyét, kávézaccos műanyag pohara alá rejtve azonban olyan bravúrosan keveri, hogy minden hibája ellenére akár végig is élvezhetjük ezt a nyolcrészes itt a piros, hol a pirost.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
