Ráadásul mindvégig dokumentálták e folyamatot, így ez a film az alkotói reflexiók közlése mellett bepillantást enged az örkénybeli sürgés-forgás egy részébe is. Meglepő és egyszerre megindító, ahogy beszélő fejes interjúmódszerrel a színház vezetőségének tagjai, a színészek és a háttérben tevékenykedők hangot adnak személyes tapasztalataiknak. Tenki Réka például arról vall, hogy neki bizony alig volt ideje magára, mert valaki mindig éhes volt a családjában, így volt, hogy mást sem csinált, csak ellátta őket. Fellélegeztünk, mondja egy színésztársa, míg más azt fejti ki, mennyire stresszes a színházi munka, a színészi pálya, s tulajdonképpen függőséget is okoz. Nagy Zsolt viszont végre igazi apukája lehetett a kisfiának. Gálffi László vagy Znamenák István a hiányérzetről beszél, arról, hogyan élték meg a folyamatos adrenalin nélküli állapotot, milyen az élet a színpadra lépés izgalmai nélkül. Pogány Judit vagy Polgár Csaba arról szól, milyen volt a Vers csak neked akció során idegenekkel beszélni telefonon egy-egy versmondás alkalmával, és mennyire személyes, akár megható beszélgetések bontakoztak így ki. Nyilván fontos megörökíteni e rendkívüli időszakot… Nos, akkor az Örkény a maga részéről e kedves dokuval meg is cselekedte, amit megkövetelt a haza. Igazi korlenyomat, vallomásos emlék, szubjektív híradás született.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
