Reality

Sydney Sweeney az Eufória és A Fehér Lótusz című sorozatok után még csak ígéretes üdvöskének számított, az Imádlak utálni, a Madame Web és a Szeplőtlen óta viszont már egyértelműen ő Hollywood új női világsztárja.

A két korszak között készítette el a Realityt, egy apró, dokumentarista drámát, amelyben nincsenek jelmezek és speciális effektusok, még smink sem – csak az ő csodálkozó, majd zavart és egyre kétségbeesettebb tekintete.

Tina Satter először színdarabban dolgozta fel Reality Winner, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügy­nökség (NSA) fordítójának történetét. Az egyszerű irodai munkásként dolgozó nő házát egy délután rejtélyes FBI-ügynökök szállják meg. Realitynek fogalma sincs, miről van szó, kafkai hősként kapkodja a fejét az otthonát felforgató férfiak láttán. A film nem csak valós eseményeken, de az ügy szó szerinti leiratán alapul. Az ügynökök néha kedélyeskednek vele, a hobbijairól kérdezik, máskor burkoltan és kevésbé burkoltan fenyegetik, mi pedig szimultán láthatjuk, hogy a párbeszédek hogyan jelentek meg a hivatalos iratokban. A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, legfontosabb részeket titkosították, így ezeknél hirtelen a szereplők is eltűnnek a képről.

„Nem akartam Snowden lenni vagy ilyesmi” – mondja egy ponton Reality, amikor kiderül, hogy valóban titkos iratokat csempészett ki az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásával kapcsolatban. A végig lebilincselően izgalmas film hátterében egész idő alatt ott rezeg egy gondolat: az, hogy kiből válik nemzeti hős, illetve hazaáruló, az egyedül az éppen hatalmon lévő kormányon múlik.