A két korszak között készítette el a Realityt, egy apró, dokumentarista drámát, amelyben nincsenek jelmezek és speciális effektusok, még smink sem – csak az ő csodálkozó, majd zavart és egyre kétségbeesettebb tekintete.
Tina Satter először színdarabban dolgozta fel Reality Winner, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fordítójának történetét. Az egyszerű irodai munkásként dolgozó nő házát egy délután rejtélyes FBI-ügynökök szállják meg. Realitynek fogalma sincs, miről van szó, kafkai hősként kapkodja a fejét az otthonát felforgató férfiak láttán. A film nem csak valós eseményeken, de az ügy szó szerinti leiratán alapul. Az ügynökök néha kedélyeskednek vele, a hobbijairól kérdezik, máskor burkoltan és kevésbé burkoltan fenyegetik, mi pedig szimultán láthatjuk, hogy a párbeszédek hogyan jelentek meg a hivatalos iratokban. A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, legfontosabb részeket titkosították, így ezeknél hirtelen a szereplők is eltűnnek a képről.
„Nem akartam Snowden lenni vagy ilyesmi” – mondja egy ponton Reality, amikor kiderül, hogy valóban titkos iratokat csempészett ki az amerikai elnökválasztás orosz befolyásolásával kapcsolatban. A végig lebilincselően izgalmas film hátterében egész idő alatt ott rezeg egy gondolat: az, hogy kiből válik nemzeti hős, illetve hazaáruló, az egyedül az éppen hatalmon lévő kormányon múlik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
