Visszhang: koncert

Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala

Visszhang

A neves olasz dirigens fiatal felfedezettjét is magával hozta: az 1998-as születésű, kedves különcnek tetsző Fudzsita Mao úgy battyog a színpadra, mint egy öregember.

De mintha Rachmaninov ördögi nehézségű III. zongoraversenye sem jelentene számára kihívást. Görbe háttal gubbaszt a billentyűk felett, játéka az első tétel feléig visszafogott. Aztán jön a kadencia, és rájövünk, hogy a japán művésznek kész dramaturgiája van, amelyet inkább tudatosan, mint ösztönösen tár elénk. Borzongató az első tétel toccataszerű, kordális szólórészében gondosan alakított ritmikája, a könnyedén odarakott futamok sora. Néha úgy tűnik, Fudzsitának el kell játszania, hogy küzd, hiszen ez a Rachmaninov-opusz, ha valamiről, hát az emberi küzdésről szól. Ráadásként Chopin Hárfa-etűdjével kedveskedik a művész, oda is vannak érte a hallgatók.

A szünet után a Scala zenekaráé az osztatlan figyelmünk: csodálatosak a fúvósok, hatalmas létszámú a vonóskar, fesztelenül fészkelődnek, mintha színpadi árok takarná őket. De jól játszanak. Stravinsky rövid Gyászéneke után Prokofjev VII. szimfóniája következik, amelynek két változatát ismerjük: a végsőt, amely szolid búcsúgesztussal zárul, valamint az 50-es évek kultúrideáljának megfelelően hurráoptimista fináléval záruló eredetit. (Az anyagi gondokkal küzdő szerző meg akarta nyerni a Sztálin-díjat.) Chailly ez utóbbit vezényli, és nem lepődtem meg, hogy a közönségnek tetszett. Pedig a dicstelen szocialista utópia zenei portréját hallottuk. Patyomkin-zenét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.