Kilenc tematikus ciklusba rendeződnek a szerző régi és újabb költeményei. Vannak istenes versek, a depresszió lelki lenyomatait őrző szövegek, és egy összetett gyászversciklus is, az azonban nem világos, hogy mi szervezi egységessé a hasonló tárgyú írásokat csoportosító szakaszokat. Ahogy az életmű kronologikusságának feloldása sem sikerül maradéktalanul. Néhány szöveg alatt kapcsos zárójelben jelenik meg a keletkezésének éve, a legtöbb esetben viszont nincs erre vonatkozó utalás, a könyv anyagának régebbiekre és újabbakra osztása pedig inkább zavarja a befogadást.
Nem eldönthető, hogy a cél a költői pálya alakulásának tematikus áttekintése volt-e, vagy pusztán egy olyan felszabadult kísérletezés terepe szeretett volna lenni a kötet, ahol az életmű korábbi darabjai is szabadon formálható vendégszövegekként működnek.
Izgalmas formai és nyelvi megoldásokból (szépen építkező szonettkoszorú, József Attila-, Petőfi- és Kosztolányi-parafrázisok, írásjeleket is mozgósító szójátékok) nincs hiány, a szövegek többsége azonban nem lép túl „a bús férfi panaszain”. Arról nem is beszélve, hogy (az anya halálára írt Requiem darabjait leszámítva) a nők többnyire csak kifejezetten ízléstelen módon kapnak helyet ebben e költészetben: „Magányunkat, szorongásainkat a női perselybe / ejtjük. (Rendeltetési helyére / kerül a sperma.)”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!