Visszhang: lemez

The Cleaners from Venus: K7

Visszhang

Martin Newell hetven­éves bácsi, aki egy angliai kisvárosban lakik.

Élete nagy részében kertészként dolgozott, emellett otthonában megszállottan készített lemezeket Cleaners from Venus néven, s azokat lemezkiadó híján a 80-as években másolt kazettákon küldözgette pár száz követőjének. A nagy áttörés nem vált valóra, még a kiválóan sikerült szólólemezével sem (The Greatest Living Englishman, 1994), amelynek az XTC-s Andy Partridge volt a producere. Az internetes zeneblogok korában azonban Newell életműve a helyé­re került, lemezeit újra elkezdték kiadni, neves zenekarok dolgozták fel a számait, dokumentumfilm készült róla, az Only a Shadow című dala pedig mára úgy számít klasszikusnak, hogy a megjelenésekor alig hallotta valaki.

A későn jött sikernek köszönhetően a 2010-es évekre a Cleaners >From Venus is feltámadt. Az újabb lemezek némiképp öregesebbek és sterilebbek a korábbiaknál, de a zene alig változott. Newell szentimentális, apró dolgokra rácsodálkozó dalai leginkább a 60-as évek pszichedelikus popját és a középkorszakos Beatlest idézik. A most megjelent K7 is ebbe a sorba illik, és vannak rajta ugyan felejthetőbb részek, de olyan pillanatok is, amelyekért érdemes meghallgatni: a Beautiful Stoned például a csúcsműnek tekinthető Going to Eng­landen (1987) is szerepelhetne, a lemez végén lévő A Wedding Band pedig még úgy is csodálatos, hogy utána egy lónyerítéssel fűszerezett, leginkább egy agrárműsor főcímzenéjére emlékeztető instrumentális szám billenti ki a hallgatót.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.