Visszhang: dokumentumfilm

Útinapló – Bruce Spring­steen and the E Street Band

  • - ts -
  • 2024. november 20.

Visszhang

Az ember feltalálta az időt, aztán kezet mosott – de ez sem nyugtatta meg.

Ezért aztán az idő mérését mindenféle maga fölött álló dologhoz, a Naphoz, a Holdhoz, a csillagokhoz kötötte. De még mindig nem volt tiszta a lelkiismerete. Végül az egészet az istenek nyakába varrta, s hátradőlt, ők tehetnek mindenről.

Láthatóan így van ezzel Bruce Springsteen és a teljes legénysége is. Az Útinapló látszólag a 2023–2024-es világturnéjuk sztorija, valójában néhány esendő hérosz harca az idővel. Az Útinapló látszólag szokvány zenei dokumentumfilm, a banda tagjai és a Főnök mesélik, hogy mit, miért, hogyan és mivel csinálnak a színpadon azért, hogy az élmény – az övék, a miénk, mindenkié – tökéletes legyen. Mit csináltak valaha, mit csináltak a valaha óta eltelt időben, s mit most. Bruce Springsteen nem szerepeli szét a filmet, tán kevesebbet is beszél, mint a többiek, s ha csak az elmondottak szó szerinti értelmére figyelünk, akkor rögtön világos lesz, hogy mégis róla szól itt minden. Kicsit összébb húzott szemmel azonban úgy tűnik, ez a minden csupa fohász: hátha a Főnök tényleg meg tudja állítani az időt, vagy legalább kicseréli valami másra.

S közben szól a zene, a film szinte a turné teljes számlistáját felidézi – még a koncertek jócskán kitechnikázott hangzásán is javítva, amennyit még lehet.

A nyáron bemutatott Stevie van Zandt: Hírnök című mű (mely az E Street Band leghíresebb tagjáról szól) a világ legvidámabb, legszórakoztatóbb dokumentumfilmje. Ez meg pár hónappal később a legszomorúbb.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.