Visszhang: film

Valami különös

  • SzSz
  • 2024. november 20.

Visszhang

Röpke földi pályafutásunk értékelése terén két fő teória versenyez.

Az egyik szerint nem vagyunk többek porszemeknél, akiket néhány generáción belül úgyis elfúj a feledés szele; a másik ellenben úgy véli, minden egyes élet értékes és utánozhatatlan, épp ezért nyomot hagy a világban. Az ír Damian McCarthy gótikus ihletettségű horrorja egyértelműen utóbbi mellett teszi le a voksát.

A rendező ugyanabban a farmházban forgatta ezt, ahol első moziját, a 2020-as Figyelmeztetést, ráadásul az ötlet is nagyjából ugyanott pattant ki a fejéből. A címmel ellentétben nem csak egyetlen fura dolog akad itt: a film tele van különös figurákkal, nyakatekert mesékkel és rendhagyó megoldásokkal. Ott van mindjárt a főszereplő, Darcy Odello, egy vak régiségkereskedő, aki a személyes tárgyakat kézbe véve képes meglátni azok történetét. Amikor ikertestvérét, Danit meggyilkolják, úgy dönt, utánajár az esetnek; nem hiszi el ugyanis, hogy Dani pszichiáter férjének, Tednek egy páciense, Olin Boole volt a tettes. A gyilkosság évfordulóján megérkezik Ted házába – aki máris egy új nővel él együtt –, és hoz magával egy különös, életnagyságú fabábut is.

Egy korábbi kisfilmjében McCar­thy már felfedte Olin Boole háttértörténetét, a többi alak a Valami különösben csak szaggatott, balladisztikus elbeszélés útján ismerszik meg, többségük sajna nem különösebben összetett figura, ahogy a horrorelemektől sem dobunk hátast. Atmoszférateremtés terén azonban jelesre vizsgázik a film.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.