Hangadó – klasszikus zenei melléklet

A kottában a helye

Zeneszerző nők

Zene

A női zeneszerzőkről szólva a teljesítményük mellé ma még gyakran odateszik, hogy nő – beleértve, ha nem is mindig kimondva, hogy „noha”, „pedig”, „bár”. A zeneszerzés alkotó tevékenység, s a nők feltűnése ebben sokak számára még mindig különleges.

Társadalmi helyzetük, a korszellem és a – nagyrészt általuk is kényszerűen elfogadott – szerepük miatt a nők mindig hátrányból indultak az alkotó pályákon. Így minden bizonnyal nagyon sok tehetség elveszett, elsorvadt, de főleg ki sem bontakozhatott.

A zenében a komponálás hagyományosan szoros egységet alkotott az előadó-művészettel (ma, sajnos, kevésbé); a zeneszerzők szinte kivétel nélkül a hangszerjátékból indultak, és sokszor párhuzamosan művelték a darabok komponálását és előadását. A női hangszerjátékos vagy énekes nem volt ritkaság, még ha bizonyos korokban és bizonyos helyekről ki is voltak tiltva, főleg egyházi parancsra. De még a hangszerjátékban is erős volt a férfidominancia: a legtekintélyesebb zenekarok némelyikébe, így a Bécsi Filharmonikusok és a Berlini Filharmonikusok zenészei közé még néhány évtizeddel ezelőtt is csak nagy harcok árán, vagy csak óvatosan vettek föl nőket. Ez mára persze radikálisan megváltozott, számos együttesben akár még több nő is játszik, mint férfi.

Azt is meg szokták említeni (biztatásul? vigasztalásul?), hogy „sok” női zeneszerző létezett már korábban is. Hát, biztosan sokkal több, mint ahányról tudunk. Annál is inkább, mert itt is volt „ghost writing”, azaz a nők művei­nek férfi szerzők általi kisajátítása. De ez sem csak a zeneszerzésre korlátozódott – a szobrász Camille Claudel néhány művét Rodin jegyezte, Colette első regényeit a férje adta ki saját nevén, és még hosszan lehetne sorolni a példákat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).