Hangadó – klasszikus zenei melléklet

„Már ne kelljen sokat mondani”

Kovács János karmester

Zene

Saját hivatását meglepő módon nagyrészt „szélhámosságnak” nevezi, de nagyon komolyan műveli. Olyan szerencsés volt, hogy Bayreuthban részt vehetett a mű 100. évfordulójára színpadra állított, Boulez–Chéreau-féle Ringben. Bruckner mellett a kortárs zenével és az operával kapcsolatos tapasztalatairól is beszéltünk.

Magyar Narancs: Nem egy karmester van, aki kisgyerekként, egy nagy hatású előadás hatására határozta el, hogy ezt a hivatást választja. Az ön útja kacskaringósabb volt. Zeneszerzésre jelentkezett a zeneművészeti szakközépiskolába. Miért?

Kovács János: Mert csak az volt lehetséges. Hangszeresként nem voltam elég ügyes, inkább fejben voltam jó a zongorán, mint a kezemmel. Ábrahám Mariann zongoraművésznőnek köszönhetem, hogy végül karmester mivoltomhoz képest elég jól zongorázom. Ez egyébként egy zeneszerzés-előkészítő volt, főleg elmélet, de persze zeneszerző nem abból lesz, aki kiválóan megtanulja az elméletet. Csodálatos tanáraim voltak ezen a szakon, de én vagyok az a ritka példány, akinek semmi nem jut eszébe. Mindent ott tanultam meg. Ha én akkor Szelényi Pista bácsinál nem tanultam volna összhangzattant, ma semmit sem tudnék kezdeni egy Bruckner-szimfóniával. Egyébként kötelező volt zenét szerezni, nyertem is az iskolai versenyen egy második díjat egy irgalmatlanul vastag partitúrával, amelyben összelopkodtam mindenfélét Bartóktól, Prokofjevtől, másoktól.

MN: Ha zenét szerezne, az nyilván kortárs zene lenne. Van alkalma kortárs zenét előadni?

KJ: Már évek óta a Rádiózenekarnál vagyok állandó karmester, ahol kötelességünk kortárs zenét rögzíteni. Sajnos az előttünk álló évben erre nem nagyon lesz alkalmunk, mivel a rádió zenei együtteseit kiakolbólították a Bródy Sándor utcából és most nincs technikai helyiségünk, pedig a munkánk jelentős része kortárs zenék játszása és rögzítése lenne. Hát, rögzítés most egy évig nem lesz.

MN: Mi a véleménye a kortárs zenéről?

KJ: Régóta elhatároztam, hogy kötelességem foglalkozni vele. Meggyőződésem, hogy aki nem tanul kortárs zenét, annak romlik a kottaolvasó készsége, és mindaz, ami a zenével kapcsolatos, beszűkül. A kortárs zene nagyon tág. Vannak szubjektív viszonyulásaim, van, amit azonnal megszeretek, és van, aminek a tanulása közben sűrűn emlegetem a komponista le- és fölmenőit, de ilyenkor is megesik, hogy mire eljutunk az előadásig, rájövök, hogy jó zene.

MN: Ki válogatja ki a darabokat a rengeteg új mű közül?

KJ: A változó összetételű, háromtagú lektorátus.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.