„Kedves Barátom, hagyjon fel azzal a szokásával, hogy sürgeti a zeneszerzőit – ez épp annyira veszélyes lehet, mint amennyire hasztalan. A költészet nem megy úgy, mint a szövés és fonás. Néhány nagyrabecsült kollégám (Bach, Mozart, Schubert) bosszantóan elkényeztette a világot. Ám ha már a szépírás terén nem vagyunk képesek utánuk csinálni a dolgot, legalább attól kell óvakodnunk, hogy ugyanezzel a gyorsírás terén próbálkozzunk. Az is igaztalan volna, ha Ön mindent a lustaság számlájára írna. Hiszen összejön egy s más, ami számunkra (kortársaim számára), és egynémely körülmény, ami kiváltképp a magam számára az írást megnehezíti” – írta Brahms a zeneműkiadójának, Fritz Simrocknak 1870-ben, két évvel a Német requiem bemutatása után. A gyászmisével kapcsolatban egy sokat idézett megszólalása szerint szívesebben emlegette az „emberi” jelzőt, hiszen hiába tűnhet úgy, hogy például Liszt nagyobb művészi önérzettel bánt a maga Krisztus című oratóriumában a vallásos alapanyaggal, elsősorban humanista volt, és agnosztikus. „Egy ilyen nagy lélek! És nem hisz semmiben!” – szörnyülködött egy ízben a nála vendégeskedő Dvořák.
A Collegium Musicum Berlin koncertjén Ethel Smyth 19. századi feminista zeneszerző nyitánya után a Brahms-rekviem is elhangzik. Marlene Metzger és Christian Oldenburg énekel szólót, Donka Miteva vezényel (Zeneakadémia, július 8., fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
