Magyar Narancs: Tavaly októberben jelent meg a 11. lemezetek, az Under the Midnight Sun, és részben ezt is a Rockfield stúdióban vettétek fel, akárcsak a legelső albumotokat, a Dreamtime-ot. Mi volt ennek az oka?
Ian Astbury: Semmilyen misztikus dolog nem volt mögötte. Ráadásul én végig otthon voltam, Los Angelesben, és onnan küldözgettem az éneksávjaimat. A Rockfield stúdió a producerünk, Tom Dalgety döntése volt, és valószínűleg azért, mert olcsón ki lehetett bérelni. De volt valami szabály is a Covid alatt, hogy csak távol eső helyeken volt szabad zenei tevékenységeket végezni. Nem sok olyan vidéki stúdió létezik, ahol rendelkezésre áll az a fajta technológia, amire nekünk szükségünk van. A többiek küldték onnan a fájlokat nekem, én pedig otthon egy hangmérnökkel dolgoztam rajtuk. Furcsa élmény volt, de bizonyos szempontból jobb volt így. Több idő maradt agyalni az ötleteken.
MN: Billy (Billy Duffy, a zenekar gitárosa – N. I.) több interjúban is elmondta, hogy szerinte ez egy európaiabb hangzású lemez lett. Szerinted is?
IA: Szerintem nem. De attól ő még gondolhatja így. Én 11 éves korom óta Észak-Amerikában élek, és nyilvánvaló, hogy rám az ottani dolgok hatnak a legjobban. Egyébként meg eléggé elmosódtak a különbségek Amerika és Európa között. Mindenki ugyanolyan ruhákat hord, ugyanazokat a kajákat eszi, ugyanazokat a műsorokat nézi. Oké, Európában más nyelveket beszélnek, de akkor is nagyon sok már az átfedés.
MN: Tom, a produceretek az album öt dalában is kapott társszerzői kreditet. A Cult lemezei esetében nem nagyon volt eddig jellemző, hogy külső dalszerzőt alkalmazzatok. Miért vontátok őt be a dalszerzésbe?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
