Megõrültem, mikor ez a lány megint megmutatta nekem a súlyos szövegeit, nem lehetett nem foglalkozni vele - mondja a rendezõ, aki tökéletesen ura a helyzetnek, vezényli a fénykarcsit meg a hangkarcsit, csak néha remeg a szeme sarka, és láncdohányzik a próbákon. A baráti társaság próbái elõadássá lettek, összjátékaik összeértek, és a legutóbbi elõadáson sikerült nekik elhitetni, hogy kívül hordják a belsõ szerveiket, különös tekintettel persze Kamondy Ágira.
A történet egy magányos, talpig feketébe öltözött lázadó gésa gondolataival indul, aztán egy szekrényben - tetején kopott hintaló - óvodai horrorral folyatódik. Rendben van, túléljük a gyerekkorunkat, a szerencsésebbek, fekszünk a tábori ágyon, a többi gyerekkel, aztán jöhet a szerelem. Az sem jó, ezer mocsok férgek másznak a szívre, ezer szorongástüskék a torokba, csak szemlélõdni jó, megmászni a katedrális lépcsõit, nézni a széptelen szépet, mások sovány végtagjait, kis megereszkedett mellét. Lírai és rockandrolldalok váltják egymást Kamondy-stílusban, a társszerzõk keze nyomával, borostyán fülbevalóról, voodoo gyerekrõl, drogról, jeges Dunáról, Margitszigetrõl. A nõ panaszos gyermek, a nõ mesél, persze férfiakról, alulkontrollált, önjelölt sztárokról, többszörös öngyilkosokról, bántalmazottakról, sérültekrõl, sértõkrõl. Mind az áldozatai voltak, és mindannyiuk kedves áldozata õ. A feminizmus homálya fel sem merül. Pedig kapunk még sebeket. Egyedül a zene a balzsam ezekre a szövegekre, az a játék, ahogy elõkerülnek a hihetetlen hangszerek és a felszabadító, rusztikus, templomi leánykórus, kurtweilles harci induló, népdal és free jazz-szerû hangzások. Amikor a leghangosabb, legtisztább, akkor az addig szinte kakofón, feszült, zavart vigyorgásból, egyenes ülésbõl kilazulva végre be lehet hugyozni. Esõfa, agyagedény, lábasok, a gitár húrjai foggal, körömmel, mindent ott pengetnek, ütnek, ahol tudnak. Kamondy Ági basszusgitárral, harmóniummal, torokkal, napszemüvegben, kitágult idõben, térben, néha olyan egyedül van, annyira elszigetelõdik, mint Laurie Anderson a legjobb pillanataiban. A többiek is õvé válnak.
Azt mondja: ezt kellett adnom a világnak, hangjait, vérzõ szívemet, álmaimat.
Anyás szülés volt.
- sisso -
