Anilogue - rajzfilmfesztivál - Habfürdő a tortán

  • Szabó Ágnes
  • 2009. november 26.

Zene

Ma már "a nagy átlagnak" sem kell magyarázni, hogy a rajzfilm nem feltétlenül takar mesefilmet. Lelkiismeret-furdalás nélkül kijelenthetjük, hogy pár egész estés, a startnál eleve kismillió multiplexben forgalmazott Disney-Pixar-mű kivételével a rajzfilmek zöme felnőtteknek szól, s szándékaik szerint legalábbis elgondolkodtató munkák. Hogy miért választja valaki ezt a kifejezésmódot és látványvilágot? Talán amiért Brecht a betétdalokat: az animáció úgy szembesít és ábrázol, hogy közben épp a látvány segít valamennyire eltávolodni a tárgyától; kódnyelv, ahol a nézőnek le kell fordítania a történetet. 2009-re elmondható, hogy a többéves tendencia - a digitális animáció agyba-főbe nyomatása - mostanra csillapodni látszik: az idei rajzfilmes termés esetében a 3D is csupán ott érhető nyomon, ahol meg lehet magyarázni, értsd, "ahol tartalmilag is erősen indokolt". Visszatérőben vannak a gyurma- és bábfilmek, s örvendetes (mérsékelten) "új irányként" felütötte a fejét több technika kombinációja - mint mondjuk a grafikai animáció ötvözete a szitával. Ami pedig az idei termés közlendőit illeti: a mondandó melankolikusabb, mint valaha, hacsak azért nem, mert maga a világ is olyanabb.

Ma már "a nagy átlagnak" sem kell magyarázni, hogy a rajzfilm nem feltétlenül takar mesefilmet. Lelkiismeret-furdalás nélkül kijelenthetjük, hogy pár egész estés, a startnál eleve kismillió multiplexben forgalmazott Disney-Pixar-mű kivételével a rajzfilmek zöme felnőtteknek szól, s szándékaik szerint legalábbis elgondolkodtató munkák. Hogy miért választja valaki ezt a kifejezésmódot és látványvilágot? Talán amiért Brecht a betétdalokat: az animáció úgy szembesít és ábrázol, hogy közben épp a látvány segít valamennyire eltávolodni a tárgyától; kódnyelv, ahol a nézőnek le kell fordítania a történetet. 2009-re elmondható, hogy a többéves tendencia - a digitális animáció agyba-főbe nyomatása - mostanra csillapodni látszik: az idei rajzfilmes termés esetében a 3D is csupán ott érhető nyomon, ahol meg lehet magyarázni, értsd, "ahol tartalmilag is erősen indokolt". Visszatérőben vannak a gyurma- és bábfilmek, s örvendetes (mérsékelten) "új irányként" felütötte a fejét több technika kombinációja - mint mondjuk a grafikai animáció ötvözete a szitával. Ami pedig az idei termés közlendőit illeti: a mondandó melankolikusabb, mint valaha, hacsak azért nem, mert maga a világ is olyanabb.

A fesztiválnyitó gyurmafilm, a rövidfilm Oscar-díjas Harvie Krumpet egész estés mozija a Mary és Max is az igyekvően melankolikus vonulatba sorolható, ahogy egy egész életen át tartó, abszurd barátságról mesél: ez az ausztrál, szemüveges, ám hajzatában csinos piros csatot viselő Mary Daisy Dinkle és a dettó szemüveges New York-i zsidó, rövid ideig kommunistaként, de egész életében Asperger-szindrómával élő Max Horowitz közt levelezés útján szövődik. Bár a történet a végére sem kerekedik szangvinikussá - a soha könnyet magából kipréselni nem tudó Max és az esetlen Mary szinte megríkat bennünket, de közben belül azért nevetünk -, minimum mosolygunk, mikor megtudjuk a jó hírt, miszerint a teknősök az ánuszukon át is képesek lélegezni.

Az idei - hetedik - Anilogue fő témája a képregény és az animáció kapcsolata: a japán Kazuyoshi Katayama személyesen hozza el Pestre A tövisek urát. A nem kicsit szürreális sci-fi thriller egy manga alapján készült, aminek összes jegyeit a film is erősen magán viseli. A Csipkerózsikát a Jurassic Parkkal ötvöző túlélődráma főhőse egy (japán) kislány, Kazumi, aki egyike annak a 160 embernek, akiket kísérleti alanyul választanak ki a világon végigsöprő halálos kór, a gyilkos Medúza-vírus elleni gyógymód kifejlesztésére. A hibernált betegek álmából rémes valóság kerekedik, ahol a cél megnyerni a játékot, megfejtve a medúza titkát. Kár, hogy a rendező annyiszor és olyanokat csavar a sztorin, hogy a végén már egyáltalán nem tudunk semmit: Mi a játék? Mi a valóság? Hol vagyunk? Ki a Medúza? Ki barát? Ki ellenség? És a legfontosabb: Kazumi Shizuku-e?

A retró pályán az egykori NDK és az ő drezdai DEFA-Stúdiója fog labdába rúgni. A stúdióban készült Einmart című, 35 perces alkotás főhőse - egy törzs és végtagok nélküli ember - holdbéli tájon bolyong, menekülési útvonalat keresve. Fent, a horizonton repkedő lényekre lesz figyelmes, és a látott mozgást imitálva neki is szárnyai nőnek. Csak odafent szembesül a kupolaszerű hálóval, ami minden kitörési kísérletet megakadályoz. Lutz Dammbeck alkotása iskolapéldája a kritikus, kényelmetlen témák indirekt ábrázolásának: lám-lám, a DEFA-animációk nemcsak a szocialista realizmus doktrínáira korlátozódtak.

Feltétlenül megemlítendő Richly Zsolt Kőműves Kelemenje. A Pannónia Stúdió nagy generációjának idős mestere és a kecskeméti fiatalok fekete-fehér grafikával, fametszetes stílusban beszélik el a 12 kőműves és a befalazott asszony történetét. S egy régen várt premier, ami bár Bécsbe esik, mégis a miénk teljesen: végre elkészült Kovásznai György "legendás" Habfürdőjének digitálisan felújított változata...

Hát nem olyan az egész, mintha létezne élő rajzfilmkultúra Magyarországon? Nos, a cáfolat tagadhatatlanul egy másik cikk témája lenne.

Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, november 25.-december 3., Budapest-Bécs; a budapesti előadások az Uránia és a Toldi mozi műsorán szerepelnek; a teljes program: anilogue.com

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.