Az Elszállt egy hajó a szélben Baksa-Soós zenekarának, a Kex együttesnek a dala, azé a Kexé, amely mindössze másfél évig működött, de már több mint negyven éve hozzátapadt a „legendás” jelző. A Kexnek volt talán egy nagylemezre való – változó színvonalú – száma, amelyek közül az Elszállt egy hajó… és a Család című dal kislemezre került, emellett az együttes látható volt Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! című filmjében. Mondhatnánk, hogy ez szinte semmi, de ahhoz képest, hogy akkoriban a Táncdalfesztivállal összeegyeztethetetlen zenekarokat – az Illés/Metró/Omega hármast leszámítva – a lemezgyár közelébe sem engedték, nem is várhatnánk mást. Az kétségtelen, hogy a Kex-kislemez két dala egyedi hangzású volt az akkori magyar könnyűzenében, de a Kex nem a zene miatt, és nem is a szöveg miatt vált legendássá; kizárólag Baksa-Soós János személye, a maga teljességében soha meg nem örökített színpadi (sőt színpadon kívüli) jelenléte és megnyilvánulásai bírtak mítoszteremtő erővel, már az együttes működése idején is. Míg a korabeli együttesek frontemberei – legyen szó Zoránról, Kóbor Jánosról vagy éppen Szörényi Leventéről – jól megtanult szövegekkel, begyakorolt gesztusokkal, a korabeli nyugati fotókról ellesett mozdulatokkal hódították meg rajongóikat, Baksa-Soós ennek „a lazán karót nyelt” manipulációnak volt ellentéte. A visszaemlékezések szerint a Kex-koncertek közönsége semmi másban nem lehetett biztos, csak az énekes váratlan húzásaiban, így a „beatkoncertként” beharangozott fellépések egyszemélyes mutatványokká váltak. Baksa-Soós gúnyolódásának tárgya a párttitkár éppúgy lehetett, mint az „év szövegírója”, de ha úgy jött ki a lépés, az egész közönségből hülyét csinált, miközben a nézők legfőképp azon gondolkodhattak el, hogy létezik olyan ember 1970-ben, Magyarországon, aki mindent megengedhet magának, aki gátlástalanul szabad. De Baksa-Soós János megnyilvánulásainak igazából semmi köze nem volt a rock forradalmához vagy 1968-hoz, sokkal több Naszreddin Hodzsához, Till Eulenspiegelhez. Noha az említett Mészáros Márta-filmben van egy apró snitt egy igazi Kex-koncertről (Baksa-Soós összevissza rohangál a nézőtéren és fotózza a közönséget), őt mint „jelenséget” sokkal jobban megérthetjük Tarkovszkij Andrej Rubljovjának Csepűrágó című epizódjából. Már csak azért is, mert a jelenet végén a csörgődobos mókamestert megverik, majd elviszik a katonák.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
