„A mai napon, 1778. március 26-án a kölni udvari tenor, Beethoven abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a sterngassei Akadémia zenetermében bemutathatja két tanítványát, név szerint Averdonc kisasszonyt, udvari alt énekesnőt és saját hatéves kisfiát. Az előbbi különböző szép áriákkal, az utóbbi pedig különféle zongoramuzsikával és trióban előadott darabokkal lép majd színpadra. Kellő tisztelettel azzal hízelegnek maguknak, hogy a méltóságos uraságok kedvüket lelik majd művészetükben, már csak azért is, mert mindkét fellépő részesült már abban a megtiszteltetésben, hogy bemutathatta tudását az egész udvar színe előtt. A koncert este öt órakor kezdődik. Azok a hölgyek és urak, akik nem rendelkeznek bérlettel, egy guldent kötelesek fizetni. A belépőjegyeket az Akadémia nevezett koncerttermében, vagy Claren úrnál, Mühlensteinban vásárolhatják meg.”
Így szólt a hirdetmény az idei év titáni ünnepeltjének egyik legelső fellépéséről, mindjárt többszörösen is megtévesztő módon. Hiszen az 1770-ben született Beethoven akkor már okvetlenül elmúlt hatesztendős, és ami ennél a bocsánatos atyai füllentésnél általánosságban jóval fontosabb: a hízelgés fordulata utóbb éppúgy nem stimmelt a géniusszal kapcsolatban, ahogyan művészete sem arra a célra szolgált, hogy abban az uraságok szimplán a kedvüket leljék. Az emlékévtől elbúcsúzva, legyen az idei utolsó Beethoven-ajánlatunk egy kamarakoncert a Zeneakadémia netes platformjain (december 17., fél nyolc). Kokas Dóra, Makszim Riszanov és Vagyim Holodenko közös estjének első felét ugyanis a 4. (B-dúr) zongoratrió nyitja majd, hogy aztán annak nyomában a cselekményes zongoradarabot, a Rondo alla Ingharese quasi un Capricciót is meghallhassuk. Lásd még: „Harag az elveszett garas miatt”.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
