Wes Anderson új filmjében a szereplõk gumi és szilikon kevercsébõl vannak, rugózásukért pedig a jó öreg stop-motion technika szavatol. Bábok tehát, új anyagok a megnyúlt arcú melankolikusokra hangszerelt rendezõi életmûben. Vagy mégsem olyan újak? Anderson eddigi, hús-vér filmjei is úgy néztek ki, mint a túlzsúfolt bábzsúrok, innen nézve pedig A fantasztikus Róka úr max. annyival jár elõbbre a korábbi daraboknál, hogy a latens bábtartalmak comingoutoltak végre, amitõl meglepõ módon a végeredmény nem lett se kevesebb, se kevésbé andersonos, mint a Tenenbaum vagy akár az Okostojás. Egy rókacsalád, egy saját kihívásaival és a közeli szárnyasok vonzerejével küzdõ papa-mama-gyerkõc egység, illetve a táplálkozási láncban lentebb-fentebb elhelyezkedõ barátok, üzletfelek, ellenségek - ennyi kellett ahhoz, hogy a rendezõi rögeszmék és mûvészi tikkek ismét régi fényükben tûnjenek fel, abban a gyurmátlan világban ugyanis, ahol az eddigi történetek játszódtak, az elmajsztrósodás enyhén irritáló tünetei kezdtek kiütközni. Az újbóli megdicsõüléshez kellettek a rókába, borzba, patkányba lemenõ sztárok; George Clooney, Meryl Streep és az Anderson-veteránok (B. Murray, J. Schwartzman, O. Wilson) hibátlan szinkronalakításai, kellett a stop-motion körökben reneszánszát élõ Roald Dahl meséje, s nyilván nem ártott Jarvis Cocker agyagcameója sem. A nagy truváj iróniája pedig, hogy Anderson párizsi lakásából, gyakorlatilag e-mailen rendezte meg a produkciót, amit a bábok nem, csak a mûhelybe kirendelt operatõr sérelmezett.
Forgalmazza az InterCom
*****
