Magyar Narancs: Az első szólólemezed a 2010-es Familial volt. Nem tartottál a reakcióktól?
Philip Selway: Inkább úgy fogalmaznék, hogy izgatott voltam. Számomra ez olyan volt, mint egy út az ismeretlenbe. Egyszerűen csak nekiálltam magamban jammelgetni, ezekből alakultak ki kis dalocskák, és reménykedtem, hogy az embereknek tetszeni fognak. Igyekeztem nem hamisan énekelni. Ahogy annak idején megtaláltam a saját stílusomat a dobolásban, úgy igyekeztem megtalálni a saját énekhangomat, énekstílusomat is. Végül is nem csoda, hogy izgultam, hiszen egy teljesen új dologba fogtam bele, rengeteget kellett tanulnom. Fontos lépés volt számomra a 7 Worlds Collide, Neil Finn projektje, akit ugyebár a Crowded House-ból ismerhetünk. Dobosként kerültem a csapatba, de a vége az lett, hogy két saját szerzeményem is felkerült a Sun Came Out című lemezre 2009-ben. Amolyan mérföldkő volt ez számomra – már csak azért is, mert nagyszerű zenészek játszották a dalaimat: többek között a Wilco tagjai, aztán KT Tunstall, Lisa Germano… Ekkor kezdtem el hinni a saját énekhangomban, és abban, hogy érdemes lenne szólóban is próbálkoznom. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy csinálni akarok három szólólemezt, és majd meglátjuk, hova jutok velük. Közben megismertem új zenészeket, akik közreműködtek a szerzeményeimben, és úgy érzem, hogy az énekhangom is fejlődött. A dalaim olyanok, mint egy kirakós darabjai.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
