Interjú

„Elzavartam magam a dobok mögül”

Philip Selway dobos-énekes-dalszerző

Zene

A Radiohead eddigi utolsó lemeze 2016-ban jelent meg A Moon Shaped Pool címmel, és a tagok azóta a saját projektjeikkel vannak elfoglalva. Philip Selway dobosnak a napokban jön ki a harmadik szólóalbuma Strange Dance címmel. A zenésszel Zoomon beszélgettünk új dalokról, olasz hölgyekről, és természetesen a Radioheadről.

Magyar Narancs: Az első szólólemezed a 2010-es Familial volt. Nem tartottál a reakcióktól?

Philip Selway: Inkább úgy fogalmaznék, hogy izgatott voltam. Számomra ez olyan volt, mint egy út az ismeretlenbe. Egyszerűen csak nekiálltam magamban jammelgetni, ezekből alakultak ki kis dalocskák, és reménykedtem, hogy az embereknek tetszeni fognak. Igyekeztem nem hamisan énekelni. Ahogy annak idején megtaláltam a saját stílusomat a dobolásban, úgy igyekeztem megtalálni a saját énekhangomat, énekstílusomat is. Végül is nem csoda, hogy izgultam, hiszen egy teljesen új dologba fogtam bele, rengeteget kellett tanulnom. Fontos lépés volt számomra a 7 Worlds Collide, Neil Finn projektje, akit ugyebár a Crowded House-ból ismerhetünk. Dobosként kerültem a csapatba, de a vége az lett, hogy két saját szerzeményem is felkerült a Sun Came Out című lemezre 2009-ben. Amolyan mérföldkő volt ez számomra – már csak azért is, mert nagyszerű zenészek játszották a dalaimat: többek között a Wilco tagjai, aztán KT Tunstall, Lisa Germano… Ekkor kezdtem el hinni a saját énekhangomban, és abban, hogy érdemes lenne szólóban is próbálkoznom. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy csinálni akarok három szólólemezt, és majd meglátjuk, hova jutok velük. Közben megismertem új zenészeket, akik közreműködtek a szerzeményeimben, és úgy érzem, hogy az énekhangom is fejlődött. A dalaim olyanok, mint egy kirakós darabjai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.