„Kemény ember volt, s úgy tűnt, semmi más nem érdekli, csak önmaga és a zenéje.” Dmitrij Sosztakovics emlékezett vissza ekképpen kor- és pályatársára, Szergej Prokofjevre, bizonyságául annak, hogy az egymás közelében tevékenykedő zsenik korántsem feltétlenül válnak egymás puszipajtásaivá. Az utókor aztán persze így is, úgy is egymás mellé rendeli az egy korszakban alkotó nagyságokat, akik közül az említett két orosz ezekben a napokban például a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyein is együtt szerepel majd (Nemzeti Hangversenyterem, február 25. és 26., háromnegyed nyolc, 28., fél négy). Sosztakovicstól 25 évesen komponált Hamlet-szvitje fog megszólalni Takács-Nagy Gábor vezénylete alatt. E világirodalmi téma később is foglalkoztatta a mestert, hála a szovjet színház- és filmművészet életerős Shakespeare-kultuszának, s így aztán bő harminc év múltán Kozincev filmjét és benne Innokentyij Szmoktunovszkij legendás Hamlet-alakítását (képünkön) is Sosztakovics zenéje kísérte. Prokofjevtől ugyane koncerteken a 2. zongoraverseny hangzik majd fel, méghozzá Nyikolaj Luganszkij szólójával, s hogy ennyi nagy orosz mellé egy „kisorosz” is kerüljön, hát a program harmadik száma Csajkovszkij 2. szimfóniája lesz, melyet gyakran e melléknévvel szoktunk emlegetni.
„Nem győzött csodálkozni, mikor visszahallotta, […] miszerint őt, Tamást próbálnák kijátszani Annie-ék Cziffra ellen, és egyre-másra találta magát szemben olyan beállításokkal, ahol neki a Cziffra-ellenség szerepét osztották ki. […] De többet nem tehetett, mint hogy továbbra is dicsérte Cziffrát, eljárt a koncertjeire, és elviselte, hogy Annie megmossa a fejét emiatt, mondván: »Ez magának zongoraművész? Hát megvan a véleményem az ízléséről.« Az önmagáról következetesen egyes szám harmadik személyben megemlékező Vásáry Tamás memoárjából való ez a pár mondat, felidézve az olvasó számára két másik nagy huszadik századi muzsikust, akik – felettébb eufemisztikusan fogalmazva – nem rokonszenveztek egymással: Fischer Annie-t és Cziffra Györgyöt. Fischer Annie 2014-ben, születésének centenáriumán került újra érdeklődésünk középpontjába, ám most Cziffrán a sor, akit azonban nem egy kerek évforduló, hanem a Balázs János által megálmodott Cziffra György Fesztivál hoz elénk. Csütörtök és vasárnap között sorjáznak az események, melyek közül hamarjában említsük csak a főszervező zongorajátékával és Hegedűs D. Géza fölolvasásával kecsegtető nyitókoncertet (MOM Kulturális Központ, február 25., fél nyolc), valamint a vasárnapi nagyszabású záróeseményt, melyen Balázs János mellett olyan kiválóságok lépnek majd fel, mint Kelemen Barnabás, Lajkó Félix, Snétberger Ferenc vagy a fentebb idézett Vásáry Tamás (MOM Kulturális Központ, február 28., fél nyolc).
S végül immár valóban kényszerű kutyafuttában ajánljuk a Concerto Budapest és az UMZE közös Stravinsky-sorozatának második estéjét (Zeneakadémia, február 25., fél nyolc), Jandó Jenő szólókoncertjét (Zeneakadémia, február 29., fél nyolc). S csupán időrendben utolsóképp a Müpa Régizene Fesztiválján fellépő Le Poème Harmonique hangversenyét, melyen két barokk és francia Te Deumot hallhatunk majd: egyet Charpentier és egyet Lully műhelyéből (Nemzeti Hangversenyterem, március 2., fél nyolc).
