Lemez

Ez már a felnőttkor

Felső Tízezer: A bonyolult világ

Zene

„Ha a Normális élet volt a coming-of-age, a 2018-as Majd lesz valahogy pedig az ezt követő kaotikus időszak, akkor a most megjelenő harmadik album a felnőtt lemez.” Így jellemzi Sallai László, hogy merre fejlődött zenekarának irányvonala a megalakulás óta.

A bonyolult világ valóban az eddigi legérettebb és legváltozatosabb anyag lett: a mostanáig szinte az összes dalt meghatározó párkapcsolati tematika háttérbe szorult, sokkal univerzálisabb gondolatok váltották fel.

A lemezt a nyitó Semmi pánik 2 és a záró Nagymaros 2030 foglalja keretbe, mesterien szimbolikus módon: előbbinél a lírai én a 10 évvel ezelőtti önmagának ad tanácsokat és biztatást, utóbbi pedig egy 10 évvel későbbről a jelenbe küldött levél. Sallai nem először használ dalszövegeket saját vágyai és reményei megfogalmazására: öt éve a 2020 című számban arról énekelt, mit szeretne elérni napjainkra, és a második albumot nyitó Jegyzet magamnak is hasonló üzenős koncepcióra épül.

A legtöbb szám ezúttal is elsőre fülbemászó, garantált koncertslágerek lesznek belőlük. Ebből a szempontból csak a Láthatatlan dolgok lóg ki a sorból, a szövege azonban ennek a legmélyebb. Megkockáztatom, hogy e dal a Felső Tíz­ezer teljes munkásságát nézve is új távlatokat nyitott, érdemes úgy meghallgatni, hogy minden szavára odafigyelünk. Negatívumot nem tudok írni: A bonyolult világ a legjobb lemez, amit az elmúlt hónapban hallottam, a karanténban töltött, végtelenül hosszúnak tűnő napokat is sokkal elviselhetőbbé tette.

Szerzői kiadás, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk