Film: Oszi, kérlek! (Ron Howard: Egy csodálatos elme)

  • - ts -
  • 2002. február 28.

Zene

Kezdjük úgy, ahogy végezni szoktuk: tippeléssel. Szerintünk mától az idei Oscar-díjas (legjobb film, rendező, főszereplő, pereces) film megy a pesti mozikban. Magabízásunknak két oka van, egyik sem túl eredeti.
Kezdjük úgy, ahogy végezni szoktuk: tippeléssel. Szerintünk mától az idei Oscar-díjas (legjobb film, rendező, főszereplő, pereces) film megy a pesti mozikban. Magabízásunknak két oka van, egyik sem túl eredeti.

1. Az alkotás régi hiányt pótol. Emlékezetünk szerint Forrest Gump bár jattolt Kennedyvel, Nobel-díjat mégsem kapott. Márpedig, ha a mindennapinál csak egy hajszálnyival erősebben koncentrálunk Hollywood ideológiai természetű üzengetéseinek desiffrírozására, hamar belátjuk: Amerika egy olyan nagyszerű ország, ahol az őrültek is előbb-utóbb magas nemzetközi, tudományos elismerésben részesülnek. A film főhőse annyiban kétségtelenül megkönnyítette az alkotók munkáját, hogy előbb ért el világraszóló eredményeket, s csak aztán őrült meg teljesen, ám nem visszafordíthatatlanul, hisz nyilván jó előre gondolt az életéről szóló műalkotás érthető happy end-igényére.

2. Az Egy csodálatos elme a maga igencsak szűk műfaji határain belül kétségtelenül kiemelkedő munka. Azt azért túlzás volna állítani, hogy nagy ívben kerül el minden, efféle mozikban szinte kötelező közhelyet, de lendületesen szlalomozik az évtizedek óta fönnálló csapdák között, alkalmanként egészen odáig merészkedve, hogy az elkerülhetetlennek látszóba direkt masírozik bele, úgyszólván kalapot lengetve. A szerelmesek már-már vidoran választanak maguknak csillagot, s ez pontosan annyi hollywoodi önreflexivitás, amennyire azt kell mondjuk: jól áll egy blockbusternek.

Az is nagyon szép a dologban, ahogy a mű nyilvánvaló csúcspontja, a Nobel-díj átadása végül-is megtörténik. Mindenki tudja, de a rendező mutatja is, hogy az ilyesmi a moziban csakis egetrengető giccsparádé lehet. Ám Ron Howard, amennyire csak lehet, sőt kicsit jobban is menti a menthetetlent. Megidézi azt a legkérgesebb szívű embergyűlölő számára is valóban megindító jelenetet, amikor a már súlyosan beteg Federico Fellini átvette az életművéért neki ítélt Oscart. S ez nemcsak könnyfacsaró, de bizonyos szempontból őszinte is.

Arról szól, hogy a közönség kegyein túl mire is hajt még ez a nagy ívű vállalkozás.

- ts -

A UIP Duna-Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.