Zene

Marczi Mariann: Splinters

Szinte már nincs olyan nagynevű európai zenei szaklap, melyben ne jelent volna meg méltatás Marczi Mariann lemezéről: ehhez képest - és főleg ahhoz képest, hogy az előadó magyar, és a kis amerikai kiadó lemezén csak magyar szerzőket játszik - hazánkban a lemez visszhangtalan maradt.
  • - kolozsil -
  • 2014. április 13.

Supersuckers: Get The Hell

Eddie Spaghetti nemcsak a művésznévválasztásnak, hanem a karrierépítésnek is nagy mestere. Egy pornográf regényről elnevezett bandájával 1989-ben pályázott át Arizonából Seattle-be koszlott, punkos rock 'n' rollt játszani - mondván, ott kevesebb a feltörekvő banda.
  • Soós Tamás
  • 2014. április 13.

mi a kotta? Hegedűverseny - fuvolán

"Nem szabad az embereknek a szívünket megmutatnunk, a műalkotás általános benyomásával többet érnek. Legalább nem ragadtatják el magukat mindenféle kifordított összehasonlítgatásokra." E szavak kíséretében törölte számozás szerint utolsó előtti, ámde kronológiailag utolsó szimfóniájának egyik tétele fölül az értelmező szöveget Robert Schumann, aki amúgy is azt vallotta, hogy ha a zenének feliratra van szüksége, akkor az "nem a mélyből fakad, hanem valamilyen külső közvetítés hozta létre".
  • mi a kotta
  • 2014. április 7.

Anna Calvi

A 33 éves angol gitáros-énekesnő 25 perces késéssel érkezik a kétharmadáig telt hajó színpadára. A tavalyelőtti szigetes triókoncerthez képest most már három kísérője van: a doboson és a szintis csajon kívül vele van egy szintén billentyűs csávó is, aki hol szintetikus basszust, hol analóg basszusgitárt szólaltat meg, és még vokálozik is.

Sun Kil Moon: Benji

"A fesztiválokon mindenki idősebb nálam egy húszassal" - énekli elégikus baritonján Mark Kozelek a hatodik Sun Kil Moon-lemezen. 2002-ben alakított zenekarával a bokszolók mitológiájától indulva egyre személyesebb hangvétel felé haladt: legutóbbi két albumát már zenekara nélkül, egyetlen nejlonhúros gitárral vette fel.
  • Lang Ádám
  • 2014. április 7.

Budapesti Fesztiválzenekar

És ennél az ütemnél hullott ki a mester kezéből a kottapapír... - a befejezetlen zeneművekhez előszeretettel kapcsolunk romantikus képzeteket, a romantikán innen és túl egyaránt. Pedig olykor előfordul az is, hogy a komponista egyszerűen csak félrerakja megkezdett szimfóniáját, mint Schubert a hagyomány szerint nyolcadiknak számozott h-moll szimfónia két tételét.

A vágy csodái

A már jó ideje Londonban működő Wild Beasts négyes az elmúlt években remek lemezek sorát készítette el: a legutóbbi, 2011-es (általunk is méltatott) Smother sikerét még megfejelte a megjelenését követő jó kétéves turné is (ennek keretében a tavalyelőtti Szigetre is eljutottak).
  • - minek -
  • 2014. április 6.

Örülünk, Vincent

A zenészcsaládba született Annie Erin Clark már tinédzserként a saját nagybátyja turnémenedzsere volt, zenei tanulmányokat folytatott Bostonban, a 2000-es évek közepén pedig már a Polyphonic Spree-ben gitározott.

Kurt Cobain: Azt a keservét

Áprilisban volt tíz éve, hogy Kurt Cobain öngyilkos lett. A drogelvonóból szökött, vásárolt egy vadászpuskát, egy akkora adag heroint, hogy egy lónak is sok lett volna, írt egy búcsúlevélfélét és szétloccsantotta az agyát.
  • Bori Erzsébet
  • 2014. április 4.

Puha karaoke – Paul Rodgers: The Royal Sessions

Paul Rodgersnek nemcsak az énekstílusát, de a pályáját is markánsan alakította a korai rhythm and blues és a soul szeretete. Még 1971-ben, a rövid életű Peace zenekar turnéján kötött szoros barátságot Mick Ralphsszal, a Mott The Hoople gitárosával, miután kibeszélték a memphisi soul iránti rajongásukat - hogy pár évre rá már ketten hozzák össze a korszak egyik legnagyobb slágergyáros rockbandáját, a Bad Companyt.
  • Soós Tamás
  • 2014. március 27.

Csak egy isten

"Az ismeretlenség homályát kedvelő zeneszerző vagyok, valahogy szégyellem bevallani a zeneszerzői tevékenységemet. Ez érthető is. Másoknál ez egyenes dolog, elkötelezettség, az élet célja - nekem pihenés, szórakozás, szeszély, mely elvon az igazi dolgomtól, a tanítástól és a tudománytól. [...] Szeretném befejezni az operámat, de nem akarok túlságosan belebonyolódni, nehogy rossz hatással legyen a másik tevékenységemre." Alekszandr Borogyin, a jeles orosz kémiaprofesszor vallott ekképp, aki bizony nem túlzott, amikor Liszt előtt bemutatkozva vasárnapi zeneszerzőnek nevezte magát.
  • mi a kotta
  • 2014. március 27.

M.O.D.

A New York-i hardcore-mozgalom egyik legellentmondásosabb személyisége, Billy Milano minden túlzás nélkül kultikusnak mondható Method Of Destructionjének jubileumi turnéállomásai közé csak az utolsó pillanatban került be Magyarország.
  • V. Á.
  • 2014. március 27.