Lassan tizenöt éves lehet már ez a sorozat: egyik, ha nem az első kötetének, Bodor Ferenc Pesti presszók című munkájának poétikus darabjai itt, a Narancsban jelentek meg először. Az a könyv, mint ahogy az italboltok, borozók világába kalauzoló Rövidlépés (szerző: Kocsis Irma álnéven Lábass Endre) is, részben már nem létező helyszíneket, nagyjából elpusztult életérzéseket, hangulatokat őriz.
Immár negyven kötetével szinte egy új, átfogó címszavakkal operáló Budapest-lexikonná kezd összeállni a főváros gondozásában megjelenő "A mi Budapestünk". A vékonyka könyvek külleme átalakult - az új borító felől nézve a pár évvel korábbi amolyan hirtelenkedő, rendszerváltásos-régiesnek tűnik. Az új, szürke tónusú alapdizájn, a matt színek komolyabb külsőt adnak. A kötetek egy része az emelkedettet, a különlegeset, a művészettörténeti szempontból "értékeset" mutat-ja be: templomokat és palotákat, portálok, oromzatok díszeit. Nem annyira látványosak, de izgalmasabbak a mindennapi élet kevéssé feltűnő színterei: az említetteken túl a gyárépületek, a parkok vagy a sporttelepek. Az évek során külön kiadványok mutatták be közülük a leginkább figyelmet érdemlőket. És ebbe a vonulatba illeszkedik a lakótelepeket ismertető kötet is.
Aki megtalálja Dél-Budán az Ajnácskő utcát, különös, zárt világra bukkan a Déli összekötő vasúti híd és a Déli pályaudvar felé kettéágazó vasútvonal háromszögében. A síneket elvadult növényzet takarja, hátul a fűbe vész a Hamzsabégi út utolsó métereinek kockakő burkolata. Az egymás mögött sorakozó, ívben görbülő épületek vakolata enyhén szólva kopottas, az erkélyeket a legváltozatosabb módon alakították át a lakók: van, amelyiket elfalazták, van, ahol fa- vagy üvegburkolattal tették a lakás részévé, máshol eredeti állapotában szolgál rakodótérként. A szükségmegoldások szűkösséget sejtetnek, és valóban: 36, illetve 47 négyzetméteres lakások épültek itt a negyvenes évek legelején. Lakókonyha két hálófülkével - ez volt a legszegényesebb megoldás. Ínséges lehetőség az ínséges viszonyok között. Az eltelt hatvan év azonban még ennek a szinte nyomorszéli, magába zárt mikrovilágnak is adott bizonyos patinát, a reménytelenség hangulatát pedig a párhuzamos épületek koncentrikusan ívelt vonalvezetése oldja (meg a néhány újabb jármű a házak között). A tervezett épületegyüttes nem készült el teljesen, a fürdő és egy üzletház viszont megépült.
A kis lakótelep a maga sajátos módján mindenképpen látványosság, múltbeli - és mai - léthely-zetek körvonalait sejtető, találga-tásokra biztató különlegesség, amelyről aligha adnak hírt a bédekkerek. Hírt ad róla viszont ez a könyv, amely ha nem is taxatív teljességgel, de a különböző megoldások időbeli sorozatán végigpásztázva teljesnek tűnő sorozatát adja a lakóteleptípusoknak. Egyedül a szinte barakk jellegű telepek (Salgótarjáni út, Aszódi út stb.) hiányoznak - egyáltalán, a nagyszámú MÁV-lakás mintha kívül rekedt volna Ferkai András látóterén.
"A félemeleten kaszinó volt a tisztviselők számára, az ezer férőhelyes nagyteremben színházi és mozielőadásokat, ünnepségeket tartottak. A karzaton elhelyezett zenegép a kívülről bejáró munkásokat szórakoztatta, miközben reggelijüket fogyasztották műszak előtt. Az épületben munkás önképzőkör működött tizennégyezer kötetes könyvtárral, klubok, előadó- és tanfolyamtermek segítették művelődésüket." A MÁV gépgyárának, a Mávagnak a Vajda Péter utca mentén húzódó lakótelepén, annak is a hatalmas közösségi épületében vagyunk. (Az atyáskodó gondoskodás egyszer-re meghitt és szorító hangulatát árasztja ugyanezekből a század eleji évekből a gázgyári lakótelep az aquincumi romok mögött.)
A későbbi nagy lakótelep-kijelölések részben a középosztályi igényekre méretezett nagyobb, városias lakóterek, részben egyfajta vidékies-kertvárosias szellemiség jegyében fogantak. (Az első világháború és Trianon után vagyunk, amikor az elcsatolt területekről az anyaországba menekült tömegek hatalmas nyomást gyakoroltak a lakáspiacra.) Az előbbi vonulat példái, az esetenként 90-100 négyzetméteres alapterületet is elérő tisztviselőlakások részben a főváros, részben bankok vagy az OTI (társadalombiztosító) finanszírozásában épültek - főleg Budán, de a Ferencvárosban is. A kertes lakónegyedek Albertfalvától Angyalföldön át Kőbányáig a főváros akkori határvonala mentén kezdtek épülni a harmincas években - a többnyire típustervek alapján itt épült házak is meglehetősen kis alapterületűek voltak.
A lakótelep fogalma a háború után továbbra is magában hordozta a szűkösség hangulatát. A szerzőnek nem volt rá tere, hogy kitérjen a nagy hirtelen, szervetlenül összeálló, kisvárosnyi tömegek mindennapi életére is, de az ily módon megalapozott kedélyállapotot tovább árnyalta a silányság, a hanyagul elvégzett munka következményei által okozott bosszúság.
A lakótelepek tervezői igyekeztek nem csupán az építési ésszerűség rációja szerint dolgozni - a József Attila-lakótelep beépítése például a szocreál merevségét követő oldódás jegyében lehetett szeszélyesebb az addig megszokottnál. Amikor viszont a hatvanas évek közepétől megjelenik a paneltechnológia, a gyors és olcsó kivitelezés szempontjai az emberléptékű esztétikai megfontolások fölé kerekedtek. Így épültek föl Kelenföldtől Dél-Pesten át Újpalotáig azok a monstrumok, amelyek széles sugárútjaira mindhiába vizionáltak hullámzó, kirakatok előtt lelkesen gesztikuláló embertömeget az építészek. Hogy az élet másként alakult, az nem feltétlenül az ő tévedésük. Ki tudja, nem érzünk-e előbb-utóbb több tartalmat még az egykori életidegen közösségvíziókban is, hisz azok legalább utcában és boltokban gondolkodtak, és nem plazákban, szórakoztató kombinátokban.
Városháza, Budapest, 205, 78 oldal, ár nélkül
