Zene

Akela

"Ha azt mondják, hogy na végre, megjött az eszed: megalkudtál valamiben, abban biztos lehetsz" - fenyeget a Farkastörvények megjelenése óta a programadó Akela-dal, a Farkasok vagyunk.
  • Kovács Bálint
  • 2013. december 7.

A Filharmóniai Társaság koncertje

A Filharmóniai Társaság koncertje, - amelyet vendégkarmesterként az amerikai második liga érdemes képviselője, a 2011-ig Seattle komolyzenei életét vaskézzel uraló Gerard Schwarz irányított, két, egymástól fényévnyi távolságban elhelyezkedő művet párosított össze.

Miért mondott le Kóbor János régi társairól?

Mihály Tamás szerint megtévesztés az Omega Oratórium nevű templomi turnét Omega-produkciónak nevezni, mert abban sem ő, sem Molnár György nem vesz részt. Kóbor János szerint viszont időskorban már csak ez a templomi, szimfonikus, orgonás fellépés vállalható.
  • Kovács Bálint
  • 2013. december 7.

„Egzaktul horgolok” – Rutkai Bori

A napfényes Itáliából éppen visszatért énekes-képzőművész december 15-én karácsonyi koncertet ad a Jurányiban. Mindjárt hármat is, hogy minden kedves rajongója láthassa gyerektől felnőttig, aki hiányolta az elmúlt hónapokban. Ennek apropóján kérdeztük.
  • Artner Sisso
  • 2013. december 6.

A legjobb semmit

"Vannak olyan mélyen erényes jellemek, akiknek szükségük van rá, hogy higgyenek Istenben; vannak mások, nem kevésbé tökéletesek, akik nagyon jól megvannak azzal, hogy nem hisznek semmiben, miközben a szigorú erkölcsösség minden szabályát betartják. Manzoni és Verdi... Ezen a két emberen azonban valóban töprengenem kell." Verdiné, született Giuseppina Strepponi fogalmazott ekképpen az 1870-es évek elején arról a két, az intézményesített vallásossággal hadilábon álló olasz nagyságról, akik nélkül sohasem jöhetett volna létre a XIX. század máig legnépszerűbb rekviemje.
  • mi a kotta
  • 2013. december 1.

Halotti maszk

Egy éve lehetett, hogy Lou Reed-napot tartottam otthon, vagyis újrahallgattam a hozzám nőtt lemezeit, aztán feltettem pár kérdést is, hátha meg tudom válaszolni valamelyiket. Persze nem sikerült. Aznap a The Blue Mask hagyott a legmélyebb nyomot bennem, melynek címadó számát "önarcképnek" titulálta Lou, csupa kínnal és üvöltéssel, vérrel és vérfertőzéssel, bűnnel és büntetéssel, halállal és megválthatatlansággal a maszkja mögött. Halotti maszk, ragozhatnám tovább az alkalomra való tekintettel.

Kinek hosszú, kinek rövid

Mindig van némi kockázat abban, ha egy este túl sok a fellépő. A közönség szempontjából zavaró lehet, ha erősen szóródnak az előadók műfaj (és néha színvonal) tekintetében - s kérdéses az is, hogy a produkciók ki tudják-e magukat futni a rendelkezésre álló, néha szűkre szabott idő alatt.
  • - minek -
  • 2013. november 30.

Pearl Jam: Lightning Bolt

Noha lemezek nélkül nyilván nehéz koncertkedvenc zenekarrá válni, a Pearl Jam mindig is élőben volt erősebb, és nem csoda, hogy hivatalosan több száz (!) koncertalbumuk jelent meg - a legutóbbi stúdiólemez, a 2009-es Backspacer óta is kijött közel 80.

Hosszú orrot mutat

"Március huszonötödikén rendkívül furcsa eset játszódott le Pétervárott. Ivan Jakovlevics borbély, aki a Voznyeszenszkij proszpekten lakik, kora reggel friss kenyér illatára ébredt. Inkább hajlandó volt lemondani a reggeli kávéjáról a kenyér kedvéért, mivel tudta, hogy mindkettőt úgysem élvezheti. Az illendőség kedvéért frakkot húzott az inge fölé, s az asztalhoz ült, majd megszegte a kenyeret, de a legnagyobb ámulatára a kettészelt kenyér közepében valami fehéret vett észre.
  • mi a kotta
  • 2013. november 23.

New Model Army

Legutóbbi narancsos interjújában (Léggömbök sorsa, 2010. március 11.) Justin Sullivan nagyon optimistán beszélt zenekara akkor még csak tervezett, a harmincadik évfordulót ünneplő jubileumi turnéjáról, illetve jövőbeli terveiről, a hírek szerint azonban a csapat eléggé megrogyott az elmúlt egy-két évben, és csak súlyos gyalogáldozatokkal - többek közt Peter Nelson, a New Model Armyban már huszonéve alapembernek számító basszusgitáros lelépésével - tudta átvészelni ezeket a vészterhes időket.
  • Vincze Ádám
  • 2013. november 23.

Imre Kiss: Midnight Wave

Mindig felemelő érzés, amikor egy magyar szerző bemutatkozó lemeze ennyire jól indul: az Accept The Lightban egy erős lenyomatú, de elmosódott ambienttextúrákból összeálló háttérkép előtt bontakoznak ki az elvágyódást jelző, melankolikus dallamok.
  • Velkei Zoltán
  • 2013. november 23.

Geneva Jacuzzi

Geneva Jacuzzi egy Los Angeles-i, mondjuk úgy, művésznő, akit a nagyközönség leginkább onnan ismerhet, hogy egy időben szintizett Ariel Pink zenekarában, valamint romantikus szálak is fűzték nevezett fiatalemberhez.
  • Szabó Sz. Csaba
  • 2013. november 23.

Budapesti Fesztiválzenekar

A lemondások hétvégéjén, amikor az Erkel Színház Verdi-gálájára végül csak a harmadjára meghirdetett vendégtenor tudott eljönni, a Fesztiválzenekar is nélkülözni kényszerült soros bérleti koncertjeinek díszvendégét, Maria João Pirest.