kiállítás - THOMAS BERNHARD UND DAS THEATER

  • - banza -
  • 2009. november 26.

Zene

címmel nyílt remek kiállítás Bécsben a nagy író halálának 20. évfordulója alkalmából.
címmel nyílt remek kiállítás Bécsben a nagy író halálának 20. évfordulója alkalmából. Egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy Bernhard túlélte azt a húsz (harminc?) évet, mely amolyan purgatórium minden mûvész halála után: ekkor derül ki, hogy megmarad-e mûvébõl valami, vagy a nagy része elsüllyed. Bernhard halhatatlansága egyre kevésbé vitatható: darabjait (legalábbis német nyelvterületen) rendszeresen játsszák, prózája él, és mindennél hatásosabb.

A kiállítás mottója egy Bernhard-aforizma: "Maga Ausztria sem más, mint egy színpad", amelynek igazságát a legutóbbi hetek eseményei is alátámaszthatják. Köztudott, hogy Bécsben jelenleg amolyan egyetemi "diáklázadás" zajlik. Nos, november 14-én a diákok megszállták Bernhard színházi mûködésének fényes színpadát, a Burgtheatert, ahol az új igazgató, Matthias Hartmann engedélyével 20 perces tiltakozó gyûlést rendeztek a Lorenzaccio szünetében. A nézõk színházként fogadták ezt, egyesek búúúúztak, mások önfeledten tapsoltak. Kár, hogy Bernhardunk nem lehetett ott.

Maga a kiállítás pazar; nem túl nagy, de nem is felületes. Az egyik teremben amolyan színházat kapunk, vacsoraasztalhoz ülhetünk, mintegy a Ritter, Dene, Voss címû Bernhard-dráma színpadára, és fülhallgatón meg egy monitoron végigkísérhetjük a Claus Peymann által rendezett elõadást. Komoly tanulsággal járt ez e sorok szerzõjének: Bernhard látszólag színházellenes, cselekmény nélküli mûvei teátrálisan is remekül hatnak, ha vérbeli színészek kapják a szájukba a szöveget. Gert Voss teljesítménye különösen lenyûgözõ, miként az is, amit Traugott Buhre csinál A színházcsinálóban, nem is szólva a végképp zseniális Bruno Ganzról. És még egy konklúzió: maga Thomasunk is nagy színész volt, vérbeli bohóc - ezt mutatják eszementen pimasz levelei, táviratai, interjúi.

Österreichisches Theatermuseum, 1. Innere Stadt, Lobkowitzplatz 2. Megtekinthetõ 2010. július 4-ig, keddtõl szombatig, 10-18 között

*****

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.