Kiállítás: Nem szabad kőművesek (Kicsiny Balázs installációja)

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az európai kultúra egyik legszebb és legteljesebb metaforája a katedrálisépítés, tehát nem pusztán maga az égbe szökkenő mű, hanem a hozzá vagy talán inkább az emeltetéséhez vezető processzus.

Az európai kultúra egyik legszebb és legteljesebb metaforája a katedrálisépítés, tehát nem pusztán maga az égbe szökkenő mű, hanem a hozzá vagy talán inkább az emeltetéséhez vezető processzus.

Hogy a metafora mennyire életteli volt még nem is olyan régen, arra igazán megható bizonyíték az avantgárd alkonya néhány nagy képviselőjének gesztusa: 1985-ben Joseph Beuys, Enzo Cucchi, Anselm Kiefer és Jannis Kounellis, a svájci művészettörténész Jean-Christophe Ammann meghívására néhány napot Bázelben töltött, hogy meghányhassák és vethessék a világ nagy kérdéseit meg a lehetséges válaszokat. Persze jobbára a művészetről beszélgettek; a művészet újraértékelendő helyéről és szerepéről, a századvég sajátos szellemi és társadalmi struktúrájáról. A második napon Kounellis előhozta ideáját, miszerint meg kellene teremteni a 20. századi Európa intellektuális szintézisét, amint a középkor is megalkotta az akkori világét a katedrálisokkal, a szétesettséggel szemben újra kellene szerkeszteni a rendezőelvet. A beszélgetés vége felé Kounellis metaforáját Beuys ismételte meg, de már felszólító módban:

"Építsünk katedrálist!"

Az ezeréves winchesteri katedrális falai a 20. század elején repedezni kezdtek, s mint kiderült, a katasztrófa, vagyis a székesegyház összeomlásának elkerülésére egyetlen eljárás alkalmas. Alulról, a padlat megerősítésével lehet csak megmenteni az épületet, a munkát pedig csak búvár végezheti, aki aláássa a pádimentumot, hogy cementtel erősíthesse meg az alapokat. Egy William Walker nevű nehézbúvár hat teljes évig dolgozott a templom alatt, s elszántságát siker kísérte.

Az évek óta Angliában élő Kicsiny Balázs Kounellis és Beuys metaforáját ezzel a mélyen rétegzett építészettörténeti mozzanattal már-már misztikus szférákba ragadta fel. Installációja - melyet eredetileg a winchesteri katedrális terében mutatott be a szó legszorosabb értelmében emlékül - öt, fekete ruhába bújt, belülről megvilágított, nehézbúvársisakot viselő figura együtteséből szerkesztődik, s az alakok egyszerre mormolnak halleluját a megszállottan alászálló Walkernek, valamint a katedrálist építő-emelő bencés barátoknak, vagyis magának a munkának (a bencések jelszava Ora et Labora - imádkozzál és dolgozzál) és persze az építés értelmébe vetett hitnek.

Kicsiny Balázs sokszor és sok helyütt hivatkozott munkájával kapcsolatban Jónásra, főként a próféta imája és szabadulása jelentett számára alapvető élményt: "Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam! / És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám szentséged templomát! / Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hínár szövődött a fejemre. / A hegyek alapjáig süllyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre! Mindazonáltal kiemelted életemet a múlásból, oh Istenem!" Említhetné persze Jóbot és Jeremiást is, de lévén képzőművész, ragaszkodnia kell az anyaghoz; a matéria kényszerűen elsődlegessé lesz a spirituálissal szemben. De csak egy pillanatig.

Víz, hegy, süllyedés

- Kicsiny Balázs szinte minden munkájának lényegi eleme e három szó variációiból származik. A nyolcvanas években a bányász, később a tengerész volt, most pedig a mélység, a sötétség és a víz szintézisének bajnoka, a búvár lesz színpadának főszereplője, aki végül-végre emberalakot is öltött, hiszen a korábbi szcénák, berendezett terek protagonistái általában szimbólumokban, ornamentálissá lett emblémákban jelentek csak meg a néző előtt; jelképként egy jelképes történetben. A búvár testet öltése új dimenzióba helyezi Kicsiny Balázs hittel teli monumentumképző szándékát: a metafizikai tetté nemesedett munka mintegy visszahumanizálódik a szerzetesek megdermedt mozdulataival és a sisakok derengő fényeivel. S megnyílik a pálya az értelmezés egy újabb esélye előtt is: lélek és búvár egymásra talál, és egybecsúszik. A hit és a munka új, belső megvilágítást kap a kézenfekvő, pszichológiai gesztus révén: a mozdulataikba fagyott kőművesek az indulattalan elszánás aktivistáivá lesznek. A finoman megfogalmazott paradoxon Kicsiny Balázs installációját regényes-romantikus szakrális művé emeli.

Hajdu István

Munkavégzés folyamatban, avagy búvárok a katedrálisban. Ludwig Múzeum, december 1-jéig

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/46. (11. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...