Kiállítás: Stille Nacht (Rajzok és akvarellek a német romantika korából)

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/17. (04. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Századunknak nincs formája!" - nyafogta az ezernyolcszázas évek közepe táján Alfred Musset, a nagy formák csatája idején; a romantika és realizmus, a konzervatív akadémizmus és a lángoló újító készség négyes keresztútján, hogy legyünk eléggé formásan bombasztikusak. Mi volt az a formátlanság a későbbiekhez képest, mi volt a mi évtizedeink kontúrtalanságával és agyament stílvakságával összehasonlítva: szigorú, termékenyítő és üdítő rend még akkor is, ha Musset-nek persze "fejlődésileg" igaza volt, a romantika a klasszicizmus után és az akadémizmussal szemben tényleg fel akarta őrölni a formát. De hát hogy nézett ki az a mai daráláshoz képest! (Foroghat a sokszorosan kiátkozott Ernst Fischer, a józan osztrák marxista is a sírjában, nem így akarta ő ezt, sem mondani, sem gondolni: nem számíthatott arra, hogy a lényeg, a bontásban és építésben feszülő akarat, az újat teremtés romantikája a mi ezredfordulónkon konzervatív bóvlivá silányul.)

"Századunknak nincs formája!" - nyafogta az ezernyolcszázas évek közepe táján Alfred Musset, a nagy formák csatája idején; a romantika és realizmus, a konzervatív akadémizmus és a lángoló újító készség négyes keresztútján, hogy legyünk eléggé formásan bombasztikusak. Mi volt az a formátlanság a későbbiekhez képest, mi volt a mi évtizedeink kontúrtalanságával és agyament stílvakságával összehasonlítva: szigorú, termékenyítő és üdítő rend még akkor is, ha Musset-nek persze "fejlődésileg" igaza volt, a romantika a klasszicizmus után és az akadémizmussal szemben tényleg fel akarta őrölni a formát. De hát hogy nézett ki az a mai daráláshoz képest! (Foroghat a sokszorosan kiátkozott Ernst Fischer, a józan osztrák marxista is a sírjában, nem így akarta ő ezt, sem mondani, sem gondolni: nem számíthatott arra, hogy a lényeg, a bontásban és építésben feszülő akarat, az újat teremtés romantikája a mi ezredfordulónkon konzervatív bóvlivá silányul.)

Mindegy,

a történelmi stílusoknak végképp leáldozott,

jól tudjuk, s talán épp ezért oly üdítő látvány egy csöndes, perfekt, múzeumi vitrinbe eltett-aszalt kiállítás, mely mint az emlékkönyvbe préselt árvácska virágot mutatja be a művészet ifjúkorának színes-forgatagos, forradalmi erőfeszítéseit. A hűvös falak közt kisimulnak a kemény homlokredők, melyek a maguk idejében akaratot sugalltak, s kit izgat, hogy a stílus, a romantika lényege elsikkadt, hogy már paszszé? Kit izgat, hogy a romantika tényleg nem (csak) erről szólt, nem a mélabúról, melankóliáról, a tűnt szerelmekről és a romokról, kit érdekel, hogy a német művészek - mint a cím persze korrekten jelzi - jobbára tényleg csak romantikusok, álmodozók, nem pedig váteszes "istennyilák" voltak, nem érdekes, bár az apró különbségnek ebben az esetben óriási jelentősége van-volt.

Mint az a múzeumban tökéletesen nyomon követhető, a német romantikus képzőművészet - másképpen, mint az irodalomban - jóval kevésbé volt egyetemesen démoni, mint Goya spanyol víziója, filozofikus vagy misztikus-messianisztikus, mint Füssli, Blake vagy John Martin angol romantikája, attraktivitása és politikai aktivitása pedig elszürkült, elnyárspolgáriasodott Géricault vagy Delacroix rebellissége mellett. Nem, a német romantikusok inkább a hit-remény-szeretet elkötelezettjei, Schopenhauert még nem olvasva vagy könyveit félrelökve nem akarnak, csak vágynak, legfeljebb sóvárognak, rosszabb esetben

a háziáldás alatt verítékeznek

Következésképpen az sem véletlen, hogy a biedermeier egyebek mellett éppen ebből az intim alig-lázongásból, pontosabban: szépen artikulált duzzogásból avasodott elő. Az azonban tagadhatatlan, hogy valami nagyon finom, nagyon egyszerű, akár meghittnek is nevezhető, pici lírai force, vágyott erőfeszítés minden rajzon, akvarellen ott bugyborog lassan, meg-megállva. S ez a minimálakarat - vállaljuk a szakmai halandzsa vádját - esztétikaivá is lesz többnyire: a készülésnek a műfajból eredő pillanatnyisága az ábrázolást a kihagyások, a jelzettségszerűség, a vázlatosság eszközével hihetetlenül erős érzéssé képes emelni. S ez azért elég nagy dolog, lássuk be, vagyis maga a művészet, ha szabad így szólni. Az ábrázolás mint érzés, és fordítva, az érzés mint ábrázolás marad meg talán egyedül a stílusok elmúltával abból, amit művészetként lehet kategorizálni, másképpen fogalmazva, megélni; talán ez az egyetlen oda-vissza ható folyamat, melynek eredménye mű(vészet) lehet.

A kiállítás két "sztárja", a két legismertebb német romantikus művész, Caspar David Friedrich és Otto Runge, akik közül Friedrich jól és egész bőségesen van reprezentálva, Runge pedig nagyon érdekes, részint wunderkammerbe illő, részint korai konceptualista gyökérkereső tárlatra való papírkivágásokkal szerepel. Nem miattuk lelkesít azonban a kiállítás, hanem a kevésbé ismert, s elsősorban tájjal bíbelődő mesterek láttán.

Georg von Dillis felhős ege, F. C. Reinermann vízesése a természeti tüneményt rajzoló, "kihagyott" figurával, J. W. Schirmer távolba sorjázó és ott feloldódó hegycsúcsai - bár nevetségesen történelmietlen az asszociáció, avagy ki tudja? - a 20. század hatvanas-hetvenes éveinek legjobb angol konceptualista tájképfényképészeinek és a későbbi londoni kísérleti filmiskola land art filmjeinek szellemét előlegezik meg, amint Carl Blechen itáliai villája színeivel, vastag, televényes-művi megfestettségével s rejtélyes kihagyásaival Egon Schiele expresszív naturalizmusára emlékeztet.

Csendes, szentséges művészet - mint a kiállítás alcíme mondja - a német romantika korának művészete, ám egy dolgot nem szabad elfelednünk: ez a kor Kleisté, Hölderliné, Büchneré, sőt Heinéé is, akik ez alól a furcsa, opálos hártya alól egészen más hangon szóltak.

Hajdu István

A stuttgarti Staatsgalerie gyűjteményéből; Szépművészeti Múzeum, május 20-ig

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/17. (04. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...