A szerzõ Embólia kisasszonynak ajánlott második kötetének egyik legnagyobb erénye a fegyelmezettség: sallangoktól mentes versek, szigorúan szerkesztett ciklusok állnak össze már-már novellaszerûen olvasható, kimérten adagolt "poénokkal" dúsított, mértani pontosságú dramaturgiával megalkotott szöveggé. E "történet" narrátora az emblematikus nyitóvers tanúsága szerint is állandóan a Ketrecekre gondol, melyek "minden emberben élnek", ám egyszersmind külsõ ketrecek is; inverz való, kifordított világ. E világ pedig Bajtainál átláthatatlanként, zavarosként és fõleg: szorongást keltõen konfúzusként, de valami módon mégis meghódítandóként ábrázoltatik - paranoid romantika süt választékosan poetizált-retorizált, köznyelvi eredetû mondataiban. Neurózisban fogant szentimentalizmusához legközelebb egyik kvázi fõszereplõje jut(tat), az egyébként külön ciklust is kiérdemlõ Süket nõ (aki alighanem Hajnóczy "hõsnõjének" valamely balkézrõl született rokona lehet) - jelenléte ama versekben is kitapintható, melyekben nem tûnik föl megnevezés vagy utalás révén sem. A kötet legerõsebb ciklusa a középen álló Név és szín, melynek kettõs nevezékû, azonos címszerkezetû versei (néhány cím még innen: Hang és vér; Város és nyom; Láng és séta) Kemény István "definiáló verseit" idézik (A koboldkórusból), ám itt a meghatározások külsõdlegessége önidentifikációs kísérleteket takar.
Bajtai cyberszecessziós verseinek gyûjteménye szikár és takarékos díszítettségû nyelven megírt, nyomasztó leltára a versek beszélõje nézõpontjából még elviselhetõ perspektívának.
JAK-Prae.hu, 2009, 69 oldal, 1490 Ft
*****
