b> Borsos az elõszóban öt nagyrégiót különböztet meg: Nyugati, Északi, Középsõ, Átmeneti és Keleti nagyrégió, amelyek behelyettesíthetõk "földrajzi eredetû tulajdonnevekkel", úgymint Dunántúl-Kisalföld, Alföld, Északkelet-Alföld (Felsõ-Tisza-vidék), Felföld, Erdély, s ezek a nagyrégiók oszlanak aztán közép-, kis- és esetleg mikrorégiókra. A csoportosítás alapja (ha jól értem) huszonöt jelenségcsoport: a földmûvelés, állattartás, építkezés, viselet, játékok, szokások, tánc, néphit és a többi sajátosságai. A felosztásból az is látszik, hogy az alapul vett terület a Trianon elõtti Magyarország. A könyv tulajdonképpen úgy egy évszázad késéssel jelent meg, mint erre Borsos kétszer is figyelmeztet: a magyar népi kultúra "területileg legváltozatosabban a jobbágyfelszabadítás után néhány évtizeddel mutatkozott meg", a 19-20. század fordulója körüli idõszakban, s a könyv ezt a mára elhalványult - mennyire elhalványult? - állapotot mutatja be.
Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy a borítók 3+3 nagyrégiót jelölnek meg, a kötetek anyagának elrendezése pedig, mint ezt Borsos, épp mikor már nagyjából tudjuk az öt (vagy hat) nagyrégió nevét, be is vallja, "nem pontosan fedi" az addig részletezett beosztást, inkább földrajzi szempontokat követnek Magyar Zoltánnal. De nehéz lehet a felosztás már csupán azért is, mert a földrajzi nevek jelentéstartománya is változik (Felvidék). A lényeg, hogy kissé tán száraz, de nagyon pontos képet kapunk az egyes régiók kultúrájáról térképekkel, fotókkal, rajzokkal. Ismert nevek sorakoznak: Kemenesalja, Mezõföld, Csallóköz, Bánság, Viharsarok, Nagykunság, Palócföld - de nagyon ránk fér, mondom önkritikusan a budai Villányi út mikrorégiójából (eklektikus építészet, diszkózene, hajszolt életmód), hogy pontosabban ismerjük õket.
Alexandra, 2011, 408+424 oldal, 8900 Ft
*****
