Tizedik kötetéhez érkezett az Osiris Kiadó nagyszabású, és immár kétségbevonhatatlanul minőségi vállalkozása, a Nemzet és emlékezet című sorozat. Az egységesen hármas tagolású (Források; Közéleti, politikai irodalmi emlékezet; Tudományos emlékezet) szöveggyűjteményeket az adott korszak értő ismerői szerkesztik, eddig minden alkalommal nemcsak arányosan válogatva a primer és szekunder forrásokból, illetve a szaktanulmányokból, de többnyire izgalmas, továbbgondolásra érdemes szempontokat is fölvetve. A sorból a mostani kiadvány sem lóg ki, amennyiben Az első világháború megbízhatóan hozza az elvárt nívót.
A kortársak által csak "Nagy háborúként" emlegetett négy év (1914-1918) irodalma ugyan bőséges, a közemlékezet mégsem magát a háborút őrzi elsősorban, hanem annak következményeit. A trianoni döntés, a történelmi Magyarország szétesése miatt az utókor sokkal inkább hajlamos volt értelmezni a háborúban történteket Trianon felől, mint Trianont a háborúval és a hozzá vezető úttal magyarázni. A nemzetspecifikus emlékezet persze nem egyedülálló: például a franciák többnyire Elzász-Lotaringia visszaszerzésére, a lengyelek pedig az önálló államiság visszanyerésére korlátozzák a háború interpretálását; a vonatkozó magyar múltszemlélet problémája tehát nem ebben a mozzanatban, hanem a traumát kiváltó okokkal való szembenézés hiányában és az ebből fakadó bűnbakképzési mechanizmusban rejlik.
A szerkesztő Szabó Dániel ezúttal a primer forrásközlést részesítette előnyben: a fent említett három nagy egységből arányaiban ez a leghangsúlyosabb, de egyáltalán nem eltúlzott mértékben. Hiszen aligha képzelhető el ilyen tematikájú kötet például a hármas szövetség kialakulásának vagy a szarajevói merényletet követő diplomáciai mozgásoknak a bőséges dokumentálása nélkül. Ez azonban mindössze a kötelező kűr lenne, de az Osiris sorozatának ennél deklaráltan nagyobbak az ambíciói. Nincs ez másképp ezúttal sem: a frontvonalakról és a hátországi mindennapokról tudósító korabeli iratok, jelentések, följegyzések, rendeletek, vagy a háború miatti belpolitikai kényszerlépések és próbálkozások bemutatása híján (mondjuk az 1917-18-as viták a választójogról) nyilvánvalóan felemás volna az összkép. A közoktatásban az I. világháború története is jobbára eseménytörténeti leírásként jelenik meg; már csak ezért is indokolt egy ilyen jellegű vállalkozásnál a szélesebb és mélyebb merítés.
A história iránt az átlagnál érdeklődőbbek számára, azt hiszem, ezzel együtt is a második nagy egység (Közéleti, politikai, irodalmi emlékezet) a legizgalmasabb. A közölt szövegek (versek, naplórészletek, propagandaanyagok stb.) a világháború magyar életvilágának olyan részleteit mutatják föl, amire másfajta szövegtípus nyilvánvalóan nem alkalmas. A hivatalos dokumentumokból persze összerakható, hogy a korabeli hatalom miként érzékelte a közhangulatot; de az atmoszférát élményszerűen megidézni csakis az ebben a fejezetben olvasható anyagok képesek. Az ország legapróbb zugait is átjáró kezdeti lelkesedésről, a legkiválóbb elmék gondolkodását is ideiglenesen átprogramozó össznemzeti pszichózisról sok minden tudható kitűnő tanulmányokból vagy éppen a korabeli hivatalos "hangulatjelentésekből" - de hogy mindez pontosan miben is állt, az igazából mégiscsak Juhász Gyula, Gyóni Géza vagy Kozma Andor verseiből, Karinthy Frigyes publicisztikájából érthető meg. Mint ahogyan a fokozatos kiábrándulás és kétségbeesés elúrhodása is; ez a folyamat is rekonstruálható ugyan az 1915-17-es rendőrségi, ügyészségi iratokból, de a maga pőreségében többek között Babits, Tóth Árpád, Gyóni írásai árulkodnak róla.
Külön erénye e fejezetnek, hogy a korlátozott lehetőségek ellenére is tartalmaz olyan anyagokat, amik világossá teszik: az országot össznépi eufóriában egyesíteni igyekvő háborús propaganda abszolút telibe kapta a korérzületet. A "boldog békeéveket" dekadenciaként megélő, az enerváltság és akaratgyengeség elmúltát egy nagy, tisztító, mindent átható "erőtől" váró mentalitás alaposan előkészítette a talajt az 1914. nyári föllángolásnak. Nem meglepő hát, hogy a kor művészei közül majd' mindenki a régóta várt fölszabadító vihart, a morális purgatórium eljövetelét és lehetőségét látta a háborúban.
Az első és második rész gazdagságához képest némileg szegényesebbnek tűnik a szaktudományos munkákat reprezentáló fejezet - az okok közül elsőként alighanem a terjedelmi korlátot kell említeni, és innen nézve jó döntésként értékelhető, hogy a szerkesztő, ha már valamin, úgy ezen a fejezeten spórolt az előző kettő javára. A bemutatott írások így is jól láttatják a háború interpretációinak koronkénti változásait és hangsúlyeltolódásait.
Végezetül egy elsőre meghökkentő, de teljességgel jogos megoldásról: bár egyelőre kevés teret kapott, mindenképpen a nyitottság jele az internetes kultúra megjelenítése a második nagy egységben. A szerkesztő ugyanis a háború egyik "legmagyarabb" ütközetének apropóján beválogatta a kötetbe a Wikipédia vonatkozó szócikkét, illetve egy első világháborús poszthoz érkezett kommenteket is. Ha másra nem is, annak érzékeltetésére mindenképpen alkalmas e gesztus, hogy tévhiteink masszív továbbélését a technikai fejlődés minden eddiginél hatékonyabban biztosítja.
Osiris, 2009, 838 oldal, 9890 Ft
