Újjáépítés
Ha a nagy narratívák szétforgácsolódtak, ha a világ rajza csak szétrázott fragmentumokban ragadható meg, akkor az "újjáépítés" programja is egzisztenciális megalapozottságú kell hogy legyen, különben az egyén élettörténetének, a narratív identitásnak a megkerülésével az újraalkotott világ csak díszletek együttese lesz, a különösség érdekességként, a sors megmagyarázhatatlan csodák sorozataként kaphat csupán formát. Györe Balázs új könyve igen jelentős vállalkozás az utóbbiak elkerülésére. Az író ugyanis épp a világ mitológia nélküli valóságával néz szembe, következésképp utolsó reményként a személy freskójának megalkotására ad esélyt.
Művének ars poeticája, krédója egy Györe által is megidézett Pilinszky-gondolat lehetne: "...olyasmibe kell behatolni, ami a valóságban régesrég, visszavonhatatlanul és végérvényesen megtörtént. Befejeződött, megtették, bekövetkezett. Minden mű abba hatol be, ahol már nincs mit tennie... Még pontosabban: a befejezettbe és a megváltoztathatatlanba először szól bele a valódi cselekedet... Minden lejátszódhat újra, holott megismételhetetlen, minden megváltódhat, holott megválthatatlan, jóvátehető, holott jóvátehetetlen, és vadonatúj, holott végérvényesen vége van." Arról az evangéliumi esztétikáról esik itt szó, amelyet Pilinszky gondolkodásának az alappilléreként jelölt ki, amely "az elébe került szívvel (...) tökéletesen egyedül kíván maradni, mintha a világon rajtuk kívül semmi egyéb nem volna. (...) A keresztény művész nem mesteri ábrázolója kíván lenni hősének, hanem felebarátja, s nem szerencséje, hanem veresége óráiban akar legközelebb férkőzni hozzá", teszi hozzá a Tűnődés az "evangéliumi esztétikáról" című esszéjében. Györe Balázs aparegénye pontosan ezt teszi. Az apjával, a befejezett élet árnyékában tökéletesen magára maradt fiú a végső vereséggel néz szembe, az életében megszólíthatatlan és szólásra képtelen, kimondhatatlan és önmagát kimondani képtelen individuummal. Mindezt a
személyesség
olyan, nem privát (!) fokán, ahol a dialógus elkezdhető. "A szóval, amit az Én a másik Énnek mond, a szó kimondásával, amivel elismeri, hogy Te vagy, az Én lemond különösségének korlátlan, de negatív szabadságáról, és magára vállalja azt a felelősséget, ami minden szó kölcsönösségéből, Én és Te nyelvi harmóniájának feltételezéséből rá háramlik" - így Martin Buber. Györe prózája az európai hagyomány hermeneutikai vonulatát írja tovább, amennyiben a szó realitását abban a folyamatban látja és láttatja, amely a könyv tárgya és formája egyben, az apa életének fiúi újramondásában, abban az expedícióban, amely a megformálás erejében bízva a megértés kalandjaként jelenik meg, az Én és a Te közös és paradox interakciójaként, ugyanakkor az azonosságkeresés detektívhistóriájaként. Mert miközben íródik a könyv, azaz megmutatkozik az írás tiszta ideje, az írói perspektíva fokozatosan változik, az írás idejében felbukkanó dokumentumok, az apa naplói elkezdik átírni a fiúi közelítéseket. Az apa, akit a szerző könyvének elején az író versus olvasó szembeállításban olvasóként aposztrofál, egyszer csak megszólal, jegyzetei felülírják az arcképet, amit a fiú gyötrelmes erőfeszítései során megrajzolni próbál. Egy elhallgatott és eltakart élet hangjai kérnek szót, törnek a felszínre, az apai maszk, az "olvasó" mögül előkéredzkedik az író, az érzékeny és érzéki valaki, a kierkegaard-i etikus mögül az erotikus, akivel a fiúnak szóba kell állnia. Györe Balázs, aki minden eddigi könyvében is hangsúlyosan jelezte, hogy írásai a "valóságban is léteznek", vagyis mondataiban még a szereplők nevét sem tudja megváltoztatni, a legelemibb és önmagához híven a legkövetkezetesebb megoldást választja: szövegébe beemeli apjának naplórészleteit. Ahogyan korábbi műveiben, most sem változtat azon a meggyőződésén, hogy az írás, a nyelv, a valóság hűséges újraalkotásakor a megismerés művészi formáinak kihordásával gyarapodik és gazdagít, hovatovább a szó kimondásával, a névadással az ige szakralitása állíttatik helyre. Tőmondatai, szövegének szikár retorizáltsága, kérdéseinek feltáró egyszerűsége és tapogatózó kijelentéseinek elementaritása is ezt célozza.
Györe Balázs könyve a kiszabadítás és a kiengesztelés történetének művé nemesített emléke, eredeti értelemben megrendítő olvasmány. A megértés ígéretével és drámájával, nyíltságával és szemérmességével beszél. Simone Weil szavaival: arról, "ami személyes és ami szent".
Jánossy Lajos
2003, Kalligram, 149 oldal, 1900 Ft
