Ez megtörténik úgy nagyjából fél óra alatt. Utána mi jön, miket érez és gondol a nő hónapokig, évekig: elgondolható és leírható. De a könyvben, melyet a Jusztina Harsona álnevű szerző írt, egy másik történet olvasható: a fiúé, akinek már kiskorában a piros volt a legkedvesebb színe, és aki már gyerekként agresszív volt. Ezt a történetet az anya beszéli el, napló formában, onnantól kezdve, hogy szeretett-rettegett nagyfia egy este mulatni indul, és nem tér haza.
A Bródy-alapítvány kurátorai évről évre könyvek tucatjait olvassák el, mindazon prózaköteteket, amelyeket első kötetes szerzők publikáltak. Így kellett lennie az 1999-ben jelentkező írók esetében is, Jusztina Harsona munkáját tehát jó néhány más kötet fölé helyezi döntésük, hogy mint legígéretesebbet, ezt a könyvet illeti a Bródy-díj.
Jusztina Harsona regénye bővelkedik mindazon hibákban, amiket kezdő író elkövethet, és amikre, ha profi szerkesztő elé kerül a szöveg, rá lett volna mutatva, és akkor a szerző hazakullog, és/vagy mindörökre lemond az írástól, vagy szépen nekilát rendbe tenni a kéziratot. Viszont nem kell ahhoz a prohongya szövegek barátjának lenni, hogy az ember ne tudjon némely stílushibákat, formatévesztéseket megbocsátani, sőt értékelni, ha azok amúgy megfelelnek a történetnek, az elbeszélés ott és akkor érvényes törvényeinek.
Ez a trükkökben és furfangokban nem bővelkedő regény képes rá, hogy érintkezésbe lépjen egy emberi lénnyel: "az olvasóval". Csöppet sem magától értetődő jelenség ez. Mert miközben a szövegek létrehozói általában igazodni próbálnak az irodalmi trendek, saját ismeretségi körük és az aktuális intézményrendszer elvárásaihoz, végül nemritkán oda jutnak, hogy amilyen közölhető, olyan érdektelen lesz a termékük. Holott eredendően egy regény éppen arra való, hogy szöveg útján kapcsolatot teremtsen térben, időben távol létező emberi lények között - és ez az, amiben Jusztina Harsona sikeresnek bizonyul.
A szenvedély
egy bizonyos pontig érthető szokott lenni, azon túl nem, így van ez esetünkben az anya szeretetével a fia iránt. Hiszen nő lévén, beleérzésre képes lény lévén tudja, mit kellett átélnie annak a nőnek, akit fia késsel fenyegetett a liftben, mégis az erőszaktevő számára keres mentségeket, és mindent megtesz, hogy kihozza a börtönből. Ám ennél ez a szenvedély veszélyesebb, ugyanis a fiú nem képes fölfogni az odaadást, a fogságból küldött levelek tele vannak számonkéréssel, gyűlölettel. Az anya tudja, hogy saját érdekében távol kéne tartania magát az ügytől, vagy még inkább, hogy megadva a hatóságoknak a szükséges információkat egyszer s mindenkorra zárt osztályra kéne juttatnia gyerekét. Akivel mégis egynek érzi magát, és akiért éhezve éjjel-nappal dolgozik, az jelenti számára a legnagyobb fenyegetést.
Jusztina Harsona meg tudja teremteni az ellentétes érzések realitását, és melléjük tudja állítani a józan gondolatokat. Miközben kavarog az iszonyat, a szeretet, a szánalom, nem szűnik meg a mérlegelés sem. Ennek az elsőkönyvesnek sikerül "történetet mondani" és "reflektálni", sikerül feszültséget teremteni a "szintek" között.
A börtöntöltelék fiú nemcsak úgy általában félelmetes, a regényben igen érzékletes leírások teszik ijesztővé ezt az alakot, akiről közben megvannak az emlékképek: szép fiatalember volt eredetileg. Egyszerre, egymás mellett létezik a testileg is folyamatosan torzuló gonosz és a kimagaslóan intelligens fiú képe. A regény bővelkedik részletekben, melyek váratlan tapasztalatokkal lepik meg az olvasót: hogy például a lesittelt ember, a késes erőszaktevő odabenn arra vágyik, hogy macskát simogathasson.
Miközben csokoládéval és naranccsal (betegnek lesz!) teli csomagokat cipel a börtönbe, az anya alig eszik, pedig nem könnyű számára a lemondás, mert olyan asszony ez, aki tudja értékelni a jó ételeket. Ha módja van rá, habzsolja az ennivalót, de hasonlóképpen a jó zenét és a szexet. Van egy szeretője, házas ember. A naplóban számos bejegyzés őrzi
a jól sikerült szeretkezések
emlékét. Ilyen rendszerességgel Sade márki és Csáth Géza rögzítette érzéki élményeit. Érdekes folyamatok játszódnak le egy asszonyban, mielőtt és miután leírja ezeket a szavakat: "csodálatosat szeretkeztünk", vagy mikor nem eszközölhet ilyen bejegyzést, mert megtagadta magát attól a férfitól, akit pedig kíván.
"Kedvesem a tengeren van, a rózsa még virít, amit tőle kaptam, a csokit ma ettem meg."
"Munka után várt a meglepetés, frissen borotvált kopasz fejjel az előszobában találtam a fiam. Félelmetes volt. Palacsintát sütöttem neki. (...) Egyszer a konyhában kést kért tőlem, azt hittem, leáll a szívem félelmemben, mindig előttem látom a piros nyelű kést. Különben megmutattam neki, hol tartom a késeket."
Talán az olvasó ma már nem is tarthat rá számot, hogy egy regényből valami újat megtudhasson, mondjuk az emberi természetről, efféle igényekről részint az ideológia, részint maga az irodalom kicsit már leszoktatta - ehhez képest nem várt adalékokkal találkozhat a Naplómmal kettesben című könyvben.
Zoltán Gábor
Jusztina Harsona: Naplómmal kettesben, Szeged, 1999, Bába és Társai Kft., 189 oldal, ármegjelölés nélkül
