Lemez

Gyaníthatunk lassan...?

The Quincy Jones-Sammy Nastico Orchestra; The Manhattan Transfer
szerző
Czabán György Kolbász
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

The Quincy Jones-Sammy Nestico Orchestra: Basie & Beyond;

The Manhattan Transfer: The Spirit of St. Louis

Tipikus király ez a Quincy Jones. Játszott kiváló zenészekkel, mint Lionel Hampton, Clifford Brown, Art Farmer, Ray Charles, George Benson, Frank Sinatra, készített hangszereléseket Count Basie, Tommy Dorsey zenekarainak, zeneigazgatója volt Dizzy Gillespie-nek, csinált vagy negyven filmzenét, mint producer részt vett a We Are The World vagy mondjuk Michael Jackson Thriller című albumának összehozásában, ami minden idők legnagyobb példányszámban elkelt lemeze lett, hogy a megszámlálhatatlan Grammy-díjról meg ne feledkezzünk.

Példás pedigré, na de akkor mi van? Nyilván jó ízlése van az arcnak, jó üzletember, mindent tud a zeneiparról, csak két dolog hiányzik, Milán bátyánkat citálva: a látomás és az indulat. Ha az ipari formatervezés felől közelítenénk, akkor lehetne ez az album egy remek kiállítási tárgy. Nem lehet rajta fogást találni, van benne anyag, jó a kidolgozás, olajozottan csusszan a fülünkbe bele, az arányokat és a mértékeket tanítani lehetne, biztos tanítják is, csak hát tökéletesen üres. Nem érdekes, kiszámítható, másképpen dögunalmas. Egyre több információ zúdul ránk, és ebbe a zene is beleértendő, köztük végtelen számú profi szakmunka, és ezek kioltják egymást, redundancia keletkezik. Kell valami különös, sajátos, egyedi elem - hús, zsír, vér, szar, izzadtság vagy akármi, amitől szaga lesz - még ha a forma vagy az eladhatóság rovására is megy, hogy egyáltalán érdemes legyen beszélni róla.

A másik album a Manhattan Transfer új albuma, amely szintén a század eleji jazz megidézésén fáradozik. Ha Quincy Jones Count Basie-t, akkor az utóbbi csapat Louis Armstrongot tűzi zászlajára. Gyaníthatunk lassan valami jó kis retróhullámot? A dolog annyival jobb, hogy itt valami finom irónia lengi be a zenei közhelyeket, és érezhetően történt valami erőfeszítés, hogy a hangzásképbe becsempésszék a régi bakelitek nyerseségét. A dobos zakatolása néhol ügyesen ellensúlyozza az énekhangok akadémikusságát, de a hivatkozási alap ritmikai, harmóniai vázát itt sem próbálták meg továbbgondolni. Kétségtelenül szorult valami élet, játékosság a hol nyálas, hol pörgős darabokba, ami adekvát a vállaláshoz képest, azonban kevés ahhoz, hogy a mainstream kereteit szétfeszítse.

Azért mégsem dobom ki e cédéket. Ha egyszer lesz egy jazzrádiónk, akkor ott kiválóan fog működni. Csúcsforgalomban az idegbeteg autósoknak nyugtató gyanánt, de éjszakai vezetéshez, elalvás ellen is javallott.

The Quincy Jones-Sammy Nestico Orchestra: Basie & Beyond, Quest/Warner Bros, 2000;

The Manhattan Transfer: The Spirit of St. Louis

Atlantic, 2000

szerző
Czabán György Kolbász
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...