Könyv: Emese ez, gyermek (Zalán Tibor: Királylányok könyve)

szerző
Dessewffy Tibor
publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Pöcs a Fehér Házban? Nem ez lenne az első eset. Megint összetört egy tankhajó, ott van a sugárzás. A szemét. A rovarirtó szerek, a mérgező hulladék, és a szabad vállalkozás ... a kormányzatban a középszerűség uralkodik, és önérdek is. Bajok vannak Izraelben. Mindezek nem puszta tévhitek. Nem ő találta ki őket. Hamarosan klónozni fogják az embriókat, eladásra, hecc kedvéért, meg pótalkatrésznek. Emberek, akik nem termelnek semmi megfoghatót, milliókat keresnek puszta tulajdonváltással. A hidegháborúnak vége lett, de a földön még mindig nincs béke. Semminek sincs értelme, és semmi másnak sem. Az emberek mindenfélét csinálnak, anélkül, hogy tudnák, hogy miért, aztán megpróbálják kitalálni.

"Pöcs a Fehér Házban? Nem ez lenne az első eset. Megint összetört egy tankhajó, ott van a sugárzás. A szemét. A rovarirtó szerek, a mérgező hulladék, és a szabad vállalkozás ... a kormányzatban a középszerűség uralkodik, és önérdek is. Bajok vannak Izraelben. Mindezek nem puszta tévhitek. Nem ő találta ki őket. Hamarosan klónozni fogják az embriókat, eladásra, hecc kedvéért, meg pótalkatrésznek. Emberek, akik nem termelnek semmi megfoghatót, milliókat keresnek puszta tulajdonváltással. A hidegháborúnak vége lett, de a földön még mindig nincs béke. Semminek sincs értelme, és semmi másnak sem. Az emberek mindenfélét csinálnak, anélkül, hogy tudnák, hogy miért, aztán megpróbálják kitalálni.

Amikor Yossarian unatkozott a kórházi szobájában, úgy játszadozott az ilyen magasröptű gondolatokkal, mint egy ébren álmodó ifjú a nemi szervével."

Az intellektuális örömszerzésnek ez a másoknál időleges változata Lányi Andrásnál, új könyve alapján legalábbis úgy tűnik, élethivatássá vált, pedig a szerző személyében nem akárkiről van szó. A nyájas olvasó, ha máshonnan nem, hát a MaNcs-beli Fortinbras-esszékből emlékezhet Lányi problémaérzékeny eredetiségére, éles eszére és mély humanizmusára. Igaz, ami igaz, ezeket az erényeket ebben a végtelenül idegesítő könyvében is csillogtatja.

Szellemi értelemben ritka becsületes könyv ez, Lányi - sokakkal ellentétben - pillanatnyi kétséget sem hagy önnön társadalmi beágyazottságát és érdekkötöttségeit illetően. Költői eszközökkel ugyan, de legélesebben ezt a pozicionálást és kiállást szolgálja az az esszé, amelyben a lágy szavú irodalmár géppisztolyt követel magának, hogy kivégezze azt a vállalkozót, aki az irodalmi (értsd: állami) alkotóházat megvette és luxusvillává alakította. Vigyázat, nem ironizálok: igenis nagyon komoly és sokakat érintő frusztrációkat és (hadd feszítsem tovább a húrt) igazságtalanságokat fogalmaz itt meg Lányi: az államszocializmus anyagi és presztízsviszonyainak átrendeződését, közelebbről az alkotó értelmiség alárendeltségét és kiszolgáltatottságát az új kurzusban a tőke különböző képviselőinek.

Szerzőnk egyik kedvenc témája a modernitás, az agresszív és önpusztító technicista racionalitás bálványozása, a más típusú megértés leértékelése. Mégis Horger Antal szintű tahónak kéne lenni ahhoz, hogy az előbbi géppisztolyos prózaverset mint társadalmi programot kezeljük és ne - remekbe szabott - lírai próbálkozásként. (Hogy mennyiben jogosult a se istenem, se hazám marginalitása abban az esetben, amikor óraadó vagyok az egyetemen, akadémiai kutató, egy folyóirat munkatársa, egy alapítvány kurátora, egy másik ösztöndíjasa - azt hagyjuk. De mondom, épp ezért a kiállásért becsületes a könyv.)

A baj tehát nem e szubjektív írások radikális stílusa, hanem az, hogy ez a reflektálatlan keserűség kisugárzik a "komolyabb" - értekező műfajú - tanulmányokra is. A baloldali publicisták Eörsi Istvántól Krausz Tamásig cseszegethetők azzal, hogy - még ha kritikájuk nyílvesszeje célba talál is, mint a rácegresi rémé, de - nincs a jelenlegi helyzethez képest alternatív jövőképük és programjuk (vagy ha van, inkább ne lenne, mint például a munkás-önigazgatás).

Nos, ez a komoly hiányosság Lányi esetében is; ő bevezette, és az egyetemen tanítja a humánökológia nevű katyvaszt, amelynek lényegét, nem éppen tudományosan, de talán legérthetőbben az Apostol együttes summázta még a terminus megszületése előtt:

"Okosabban kéne élni, annyit mondhatok / Nem az a bolond, ki megbámul egy csillagot / Kell a szerelem, de kell még más is / Tavaszi virág és napsugár is / Okosabbá kéne tenni egymás életét (subadabaa)".

Ki vitatkozhatna az Apostol együttessel, szerelem & napsütés & virág nemcsak a munkás-önigazgatáshoz képest önérték. Ki ne támogatná azt, aki előnyben részesíti a kíméletet a használattal, a személyiséget a sokasággal, a minőségi javítást a mennyiségi növekedéssel szemben?

A probléma a gyakorlattal van, pontosabban e szép gondolatnak a gyakorlatba való átültetésével. Lányinak teljességgel igaza van akkor, amikor azt mondja, sorsunk a posztkommunizmusban nincs eleve elrendelve, lehetne "sokkal okosabban élni", rengeteg bűn, sőt hiba történt ebben a rendszerváltó hét-nyolc évben. Mégis T. Lacika kosárlabdázó jut eszembe, aki serdülő csapatunkban viszonylag ritkán jutott szóhoz, viszont (vagy épp ezért) mihelyst beállt, hat méterről eleresztett egy balhorgot - ami soha nem végezte még csak a palánk közelében se, bár kétségkívül nagy truváj lett volna, ha sikerül. Lacika ugyanis figyelmen kívül hagyta a realitásokat, azt, hogy még edzésen se dobott soha balhorgot, a gyűrű itt is messze van, az ellenfél is legyeskedik stb.

Lányinál a valóságnegligálás kétfenekű. Egyrészt a modernitás-organikus fejlődés-diadalmas menetelés-szeplőtelen gőzmozdony metaforától (egyébként jogosan) megundorodva az átalakulás mögött húzódó állandóságot és folyamatosságot hirdeti. A mai Magyarország az új fináncoligarchia által kézben tartott "részvétlen demokrácia... az állampolgárok politikai részvételét pedig teljes sikerrel korlátozták a konkurens pártformációk közötti, négyévenként esedékes választásra, Tolsztoj véleményét igazolva, aki szerint a demokrácia börtön, ahol a rabok maguk választhatják őreiket.

Nem is volt ez hiszen mifelénk soha másként."

No most én fontosnak tartanám, hogy észben tartsuk, "nem úgy van most, mint vót (nem is olyan) régen". A magam részéről elmondhatatlanul szórakoztatóbbnak tartom, ha hat párt mulattat, mint ha egy - mely szisztéma éppenséggel unalmas, hazug, szürke és egyhangú volt. Továbbá annak, hogy Németh Károllyal, Lázár Györggyel, és Czinege Lajossal ez az egész eltűnt (vagy legalábbis átalakult) igazán fontos pozitívumai is vannak. Hogy ne menjünk messzebbre, itt van például a Narancs vagy az, hogy Lányi könyve megjelenhetett. Meglehet, igaza van a kötet provokatív fülszövegének, "megírtam, hogy nem érdemes megírni, de nem olvasták el", ez azonban mégiscsak más, mint amikor a hasonló gondolatokat betiltották vagy öncenzúrázták. Lehet, hogy most nagyon rossz, de azt ne mondjuk, legalább a gondolkodók ne, hogy nem jobb (és nem ugyanolyan és végképp nem rosszabb), mint Kádár alatt.

A valóságignorancia másik feneke (szorosan az előbbihez tapadva) a jelenlegi helyzet elemzéséhez kapcsolódik, megint csak ellentmondásosan. Lányi általában kiváló elemző, aki ritka érzékkel, pontosan határoz meg egyes helyzeteket, amelyeket aztán általános keretben is képes értelmezni. Néhol, például az ötvenes évek mobilitása és a médiafüggőség egybekapcsolásánál egészen eredeti meglátásai vannak és sokoldalúsága is lenyűgöző. Ami azt illeti, ez utóbbiból az én ízlésem szerint "kevesebb több lenne", a mindentudó polihisztorok a hipochondereket idézik.

Minden okosság ellenére Lányi ezzel a könyvével az apokalipszis (gyász)huszárjainak sorába lépett, számára ez a világ úgy van elbakarintva, ahogy, a politikusok buták, a finánctőke kapzsi, az értelmiség áruló, a mulya nép közönyös, az ózonlyuk tágul és a Fehér Házban egy Pöcs ül. Ez éppenséggel akár igaz is lehet, de bizonyosan csak az érem egyik oldala. Vegyük csak az abszolút Gonosz reinkarnációjának egy, a könyvben többször is feltűnő példáját, mégpedig az iskolák "hálózatra kapcsolását", számítógépesítését. Lányinak igaza van, amikor kimondja azt, amiről a sajtó általában diszkréten hallgat, hogy itt, legalábbis a magyar közoktatási büdzséhez képest, hihetetlenül nagy pénzről, így üzleti érdekről, lobbiharcokról és más efféléről van szó. Viszont teljesen megalapozatlanul tesz egyenlőségjelet - elsősorban Theodor Roszaknak az Internet-korszak előtt írt munkája alapján - a számítógépesítés és az uniformizálás közé, mondván, ez a szellemi vasketrec a kreativitás kiölése. A végletekig profanizálva: komputeren nemcsak pasziánszozni lehet, hanem olyan bonyolult városalapító játékokat is játszhatunk, amihez képest az építőkockázás lóketyere. Áldás vagy átok?, kérdezte a Római Klub számítástechnikával foglalkozó jelentésének címe. Lányi könyvével az a baj, hogy kétségek nélkül és magabízóan kiáltja a létezés egészére, hogy Átok! Átok! Átok!

Mondom, rettentő idegesítő könyv, provokatív és gondolatébresztő, mindenkinek melegen ajánlom.

Dessewffy Tibor

Liget Könyvek, 1996, 420 Ft

szerző
Dessewffy Tibor
publikálva
1997/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...