Az 1935-ben felállított, a háborúban megsérült fodros-loknis fehérmárvány műdarab már a maga korában is a betompult historizáló kurzusművészet fővonalába illeszkedett, tömeggyártott - igaz, kézzel festett - másolatai kedvelt vitrindíszek lettek. Ezek után - Déryné első színpadra lépésének 200. évfordulójára - 2010-ben lemásoltatni, mert "az elveszett értékeket... újra kell alkotni" (így a kerületi polgármester) nem más, mint a félrebillent ízlés szomorúságos és zavart magabiztossága.
Az eredeti mű alkotója, Ligeti Miklós az 1900-as évek elején ígéretes impresszionista szobrász, nagy Rodin-követő és -rajongó volt. Köztéri művei, mint mondjuk a legismertebb, a városligeti Vajdahunyadvár udvarán magába zuhanó Anonymus vagy a Szabadság téren zordon határozottsággal feszítő Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok, aki 1919 augusztusában megakadályozta, hogy a fővárost megszálló román csapatok kipakolják a Nemzeti Múzeumot, kevéssé utalnak a biztató kezdetekre. Szegény Déryné meg... hát ő semmire sem utal. Kicsi gitárján a mozdulatlanság dalát pengeti ízevesztett cukormázba kövülten.
Budapest I., Horváth-kert