Lemez

La Femme: Mystère

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016. október 15.

Zene

A 2010-ben Délnyugat-Franciaországban alakult La Femme-mal még úgy is elég sokat szokott foglalkozni az angolszász zenei szaksajtó, hogy közben az egész zenekar – a megszólalás, a fejek, a ruhák, Clémence Quélennec enervált dívahangja, a következetes ragaszkodás a francia nyelvű szövegekhez és a többi – annyira kontinentális élményt nyújt, mint a feliratos szerzői filmek és az iható borok. A zenekar 2013-ban jelentette meg első nagylemezét, a nagyszerű Psycho Tropical Berlint, és bár háromévnyi kreatív szünet viszonylag hosszú idő, a Mystère azért bőséggel kárpótol, mert egyrészt az itt hallható 15 szám több mint 70 perc hosszan terül el, másrészt pedig annyira erős és változatos lett a végeredmény, hogy igazából simán kitesz két nagylemezt. Vagy inkább hármat.

A La Femme zenéje alapvetően a fiú-lány énekhangokra komponált francia új hullámos-retrofuturista-szintipopos hagyományokban gyökerezik (Taxi Girl, Mathématiques Modernes, Elli & Jacno), de ugyanúgy megtalálható benne az ugyancsak komoly nemzeti kincsnek számító yé-yé öröksége, és olyan, nagyon európai műfajok, mint a krautrock motorikus és kozmikus ága, valamint a cold wave, angolszász zenei hatásként pedig a punk és a pszichedelikus pop. És bár a sok különböző inspirációnak köszönhetően gyakran lehet olyan érzésünk, mintha valami francia popzenei válogatást hallgatnánk kb. 1967-től 1984-ig, a kiszámíthatatlanság és a csodás dalok végig fenntartják a figyelmet, és könnyedén elszórakoztatnak több mint egy órán keresztül.

Disque Pointu, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.